Kiéheztek a nyitányra, belecsapnak a lecsóba

A megyei másodosztály Pannónia Zrt csoport nyitófordulójában – legalábbis a múlt alapján –az Újfehértó–Rakamaz, illetve az Apagy–Levelek összecsapás tűnik a legcsábítóbbnak. Utóbbi vérbeli szomszédvári csata, így a felek számára mindjárt pikánsnak titulálható a rajt.  Ami viszont tuti újdonság: a feljutóként...

Farkas Béla: még egy utolsó hőstett!

Rohan az idő, de valami nem múlik. Mégpedig Farkas Béla emléke. Kereken egy esztendeje, augusztus 9-én hunyt el a Vásárosnamény megyei első osztályú futballcsapatának edzője. Hatvankét évesen távozott az örök focimezőkre, ahol lesz miről beszélgetni a már szintén távozott régi...

Az Európa-liga álmok elszálltak, jöhet a „fiús feladvány”

Ütött az igazság órája. A megyei első osztály hét végi nyitókörében már nincs apelláta, ami a csövőn kifér – mindent ki kell adni. A felkészülés utáni olcsó magyarázatokra senki nem lesz kíváncsi, az eredmény számít, semmi más. Ja igen, a...

„Csak a madámok változnak meg a kupik”

A megyei másodosztály Nyírerdő csoport nyitófordulója máris egy csemegét kínál: vasárnap „tálalják” a Kék–Demecser szomszédvári derbit, amelyen aligha alszik meg a tej az érintettek szájában. Megyei II osztály: Nyírerdő csoport, 1. forduló (kezdés: 17 óra, ifi: 15) Szombat Dombrád–Ladányi TC Tóth János, a...

Ahol fejest ugranak az ismeretlenbe

Most már minden élesben megy. A megyei másodosztály Kelet-Magyarország csoport nyitófordulóját rendezik a hét végén. Vagyis, nincs több kifogás, mellébeszélés, mindenkinek a minél jobb szereplés érdekében muszáj törni magát. Megyei II. osztály: Kelet-Magyarország csoport, 1. forduló (kezdés: 17 óra, ifi: 15) Szombat Beregdaróc–Milota Baracsi...

„Csak lűjetek”, avagy a lekaszált „Aréna”

Nem kell ahhoz százszoros válogatottnak lenni, hogy valaki élő legendaként koptassa a pálya füvét.  Tukacs László – a szatmári régióban – vastagon kiérdemelte eme státust, szimbóluma egy lassan a múlt ködébe vesző korszaknak. Amikor a klubhűség fogalmát még halálosan komolyan...

Ezer néző előtt ismét az Ibrány nyert

Szombaton öt mérkőzéssel rajtolt, vasárnap három újabb összecsapással zárult a Magyar Kupa megyei selejtezője. Utóbbi programban szerepelt a nyitókör egyértelműen legütősebb találkozója, a Nagyhalász–Ibrány szomszédvári ütközet. Nos, nem is hagyta hidegen az aktuális örökrangadó a drukkereket, ezer néző előtt ismét...

Két pályán tizenegyesek döntöttek

Szombaton öt mérkőzéssel megkezdődött a Magyar Kupa megyei selejtezője. Szó se róla, mindjárt az első fordulóban megemelkedett néhány edző vérnyomása, példának okául  az egyetlen megye kettes induló, a Rakamaz búcsúztatta  az első osztályú Nyírgyulajt. Tarpán a hazai csapat, Tiszakanyáron a...

Átigazolási mustra: eltűnt Kóród, felbukkanó új szerzemények

Ennek híja van… A Tiszakóród eltűnt a futballtérképről, emígyen a megyei másodosztály Kelet-Magyarország csoportban tizenöt csapat maradt. . Az idő rövidsége miatt egyetlen alulról felkért egylet sem vállalta a beugrást, amiért aligha füstölöghet bárki. Egyszerűen el akarták kerülni a lebőgést. Ami...

Megyei klasszikus a kupanyitányon

Az Ibrány–Nagyhalász szabolcsi klasszikussal, egyben Megyei Kupa-döntővel zárult az előző kiírás, és kis túlzással az „örökrangadóval” kezdődik az új sorozat. . A két szomszédvár összecsapása ugyanis a Magyar Kupa megyei selejtezőjének vasárnapi programjában szerepel, szombaton pedig öt mérkőzéssel indul a...