Kattints a képre!!

Ötszázadik tétmérkőzését játszotta vasárnap Bancsi Gábor, a Nagydobos harmincnyolc esztendős futballistája. Ez már önmagában megsüvegelendő teljesítmény, pláne, hogy ez a szám a valóságban jóval több lehet, az MLSZ adatbank ugyanis csupán a 2000-es évek derekától regisztrál – egyes bajnokságokat, így a „miénket” is csak még későbbtől.

Bancsi Gábor sikerekben gazdag pályafutása közel sem ért véget Fotó: Plesu Ádám

Márpedig a középpályás – értelemszerűen – nem tegnap kezdte a szakmát, legelső igazolása a Nyíregyháza Spartacushoz kötődik, ennek idestova több, mint húsz éve… Szóval Bancsi Gábor szép jubileumhoz érkezett, a dobosi brigád pedig a Kisar elpáholásával (6-2) kedveskedett neki.

– Tudtam róla, mert figyelmeztettek a dobosiak, már előre gratuláltak, sőt, amikor a nyáron idejöttem, már akkor említették, hogy itt fogom elérni az ötszáz meccset – fejtegette Bancsi Gábor, aki pályafutása során kizárólag nagypályán játszott, ami még inkább emeli ennek fényét. – Ebből is látszik, hogy elment az idő, és hát van mire emlékezni. Mást ne mondjak, hat bajnoki címet sikerült szerezni: a Nagyecseddel az NB III-at nyertük meg, a Nyírmadával a megye egyben és a másodosztályban lettünk elsők, a Vásárosnaménnyal, aztán a Gergelyiugornyával egy, illetve két megye kettes aranyéremben volt szerepem. Szerencsére erős csapatokban, kiváló edzők, vezetők mellett nagyon jó játékosokkal, mindig komoly célokért futballozhattam, és most is a dobogó a cél a Dobossal. Meddig még? Mondhatnám, irány az ezer, na jó, ez még tréfának is rossz.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .