Kattints a képre!!
Hétvégén a hatodik forduló mérkőzéseivel folytatódott az immár három csoportra tagolt megyei harmadosztályú bajnokság.
A Nyugati csoport elitjét alkotó együttesek – Nagyhalász, Bogát 2000, Nyírtét – sikerrel teljesítették küldetésüket, kivétel nélkül nyertek, így értelemszerűen megmerevedett a tabella. A kertek alatt osonkodva zárkózik a Fabók István irányította Buj, amely nagy felhajtás nélkül került egyenesbe.
A Közép csoportban a negyvenkét éves Bombera Mihály három gólt rúgott a győzelmi ösvényre lépett, zsinórban negyedszer diadalmaskodó nyírkarászi csapatban, amely a Dombrádot páholta el. A Piricse az immár szokásos Csiki László-góllal kerekedett felül, aki tizenöt „dugóval” vezeti a vonatkozó rangsort. A Petneháza „megvédte” makulátlan mérlegét, az Aranyosapáti pedig ott lohol a nyakán.
A Nyugati csoportban két összecsapás elmaradt, ami nem éppen biztató fejlemény az őszi idény derekán… A Porcsalma előretörése még többeknek feladhatja a leckét, jóllehet a második Méhtelekkel szemben két meccsel többet játszott és a harmadik Túristvándi is lőtávolon belül állomásozik.

Megyei III. osztály, Nyugat csoport: 7. forduló
Bököny-Érpatak 6-1 (3-0)
Gól: Ugari Cs. 2, Szabó G., Csiszár S., Pethő I., Vilmányi D., illetve Szilágyi J.
Bogát 2000-Tiszabercel 6-0 (3-0)
Gól: Budai R. 2, Nagy S. 2, Tóth Z., Bodogán Z.
Buj-Máriapócs 7-2 (3-1)
Gól: Nagy Z. 3, Vajkó T., Radó Z., Nagy R., Kocsis K., illetve Bulyáki Gy., Száli Cs.
Demecser-Nyírtét 0-3 (0-2)
Gól: Ráti G., Bakró A., Gégény I.
Kék-Tiszadob 3-3 (2-2)
Gól: Tóth G. 2, Minya M., illetve Lakatos R., Urbán J., Poczkodi J.
Nyírgyulaj-Nagyhalász 2-4 (0-3)
Gól: Takács R. (11-esből), Petrei J., illetve Németh M. 2, Korsoveczki A., Kormány Sz.
A bajnokság állása:
Megyei III. osztály, Közép csoport: 7. forduló
Nyírcsászári-Pap 3-8 (1-4)
Gól: Kóka M., Kósa B., Vadon B., illetve Balogh L. 3, Setét E. 3, Koszta Sz., Balogh R.
Nyírkarász-Dombrád 5-1 (5-1)
Gól: Bombera M. 3, Dudás Z. 2, illetve Sinka D.
Aranyosapáti-Vitka 5-0 (3-0)
Gól: Tári P. 3 (egyet 11-esből), Rézműves J., Baráth B.
Piricse-Beregdaróc 1-0 (1-0)
Gól: Csiki L. (11-esből).
Zsurk-Anarcs 1-2 (1-2)
Gól: Vigmond K., illetve Bojza F. 2.
Gégény-Döge 1-0 (1-0)
Gól: Kazár G.
Petneháza-Barabás 5-0 (3-0)
Gól: Molnár M. 2, Farkas R. 2, Berki G.
A bajnokság állása:
Keleti csoport: 7. forduló
Hermánszeg–Tunyogmatolcs 3–3 (1–2)
Gól: Lakatos R., Póti Gy., Pocik Zs., illetve Kereszti S., Franku A. (11-esből), Beregszászi A. (11-esből)
Túristvándi–Ura 6–1 (1–1)
Gól: Lázár B. 2, Kóczé Sz. 2, Farkas D., Mursa Sz., illetve Lakatos I.
Tiszakóród–Porcsalma 2–3 (0–2)
Gól: Horváth R., Horváth L., illetve Gáti L. 2 (egyet 11-esből), Horváth M. Kiállítva: Majoros Á. (73. perc), illetve Ötvös L. (73.)
Sonkád II–Penyige 2–1 (1–1)
Gól: Cigus S., Sztáraszta F., illetve Bokor A.
A Méhtelek–Szamossályi mérkőzést a vendégcsapat lemondta. A Pátyod–Tisztaberek II találkozó elmaradt, mert a vendégcsapat nem jelent meg.
A bajnokság állása:
Kattints a képre!