Kattints a képre!!

A Nyír-Wetland megyei első osztályú bajnokság nyolcadik fordulójában öt mérkőzést játszottak szombaton.

A zöld-fehér mezes meggyesi együttes ellen sem akart fékezni a Nyírbátor Fotó: Imre Mónika

Nyír-Wetland megyei I. osztály: 8. forduló

Mándok–Ibrány 2–1 (2–1)

Mándok, 143 néző, v.: Fehér Á. Mándok: Lőrincz Zs. – Baksa Z., Köblös B., Bokor M. (Juhász D.), Gyüre T., Baglyos L. (Csercsa G.), Jene G. (Cservenyák T.), Molnár Zs., Matyi Z., Jánvári D., Budaházi L. Edző: Kocsis János. Ibrány: Tóth N. – Bégányi B., Bökönyi L., Molnár Z., Kállai G., Ács Á. (Barzó G.), Bertók D. (Bészély G.), Dobos A., Csatári E., Szabó M., Nagy D. Játékos-edző: Kiss Péter, Tóth Norbert. Gól: Bökönyi L. (öngól), Matyi Z., illetve Kállai G.

Kocsis János: – Igazi csapatként küzdöttük végig a mérkőzést, és ha nehezen is, de megérdemelten szereztük meg a három pontot.

Kiss Péter: – Büszkék vagyunk a csapatra, óriásit küzdöttünk a bajnokság egyik meghatározó csapata ellen. El kell hinnünk, hogy jobb csapat vagyunk, mint amit a tabella mutat és akkor eredményesek lehetünk. Úgy gondoljuk, rászolgáltunk volna egy pontra. Dolgozunk tovább! Köszönjük a mándoki csapat vendéglátását!

Mátészalkai MTK–Csenger 5–0 (40)

Mátészalka, 169 néző, v.: Kosztyu J. Mátészalka: Szilágyi P. – Hudák M., Magyari M. (Fejes J.), Bodó G., Csáki J., Fenyőfalvi D., Huszti P., Bodó L., Papp Cs. (Szántó Z.), Toldi A. (Tangel L.), Lyáh A. (Gergely M.). Edző: Kiss Tamás. Csenger: Sass I. – Osváth S., Mészáros T. (Péter Gy.), Antal R., Nagy M., Csorvási Á., Jónás G., Peterman P., Osztolykán S. (Szedlacsek Á.), Bence L. (Gaál K.), Barcsay M. (Barna I.). Edző: Juhász Ferenc. Gól: Lyáh A., Papp Cs., Toldi A., Hudák M., Tangel L.

Kiss Tamás: – Az első félidőben az érdemi részét lezártuk a mérkőzésnek, a második játékrésszel kapcsolatban van egy kis hiányérzetem, mert időnként rossz felfogásban futballoztunk, emellett rengeteg lehetőséget puskáztunk el.

Juhász Ferenc: – Az eredmény híven tükrözi az egész heti hozzáállást, még jó, hogy nem szaladtunk bele jobban a késbe. Gratulálok a Szalkának, további sok sikert neki!

Nyírbátor–Nyírmeggyes 4–2 (2–2)

Nyírbátor, 137 néző, v.: Takács A. Nyírbátor: Jóbi V. – Tóth Sz., Szücs D., Szabó M., Danó M. (Terdik Zs.), Bakó T. (Pálvölgyi B.), Tóth E., Varga B., Kun Á., Török I. (Bakosi M.). Játékos-edző: Erdei Zoltán. Nyírmeggyes: Zán K. – Szondi R. (Drabik M.), Nagy Zs., Sitku Á., Csatári Á. (Gönczör P.), Máté G. (Preg I.), Szabó Cs., Ács Sz., Török G., Batizi-Pócsi N. (Tőkés T.), Török M. (Farkas Z.). Edző: Kovács László. Gól: Tóth Sz. 2, Orosz E., Terdik Zs., illetve Török G., Ács Sz.

Erdei Zoltán: – Tudtam, hogy nehéz meccs lesz. Meg kellett szenvednünk azért, hogy feltörjük az ellenfél védelmét, sok helyzetet hagytunk ki az elején, de a csapat tagjainak helyén volt a szíve, és tudták, hogy valamiképpen be kell húznunk ezt a meccset. Magunknak tettük nehézzé, mert figyelmetlenség miatt kaptunk két gólt, de azt gondolom, végig dominálva megérdemelten tartottuk itthon a három pontot.

Kovács László: – Fordulatos mérkőzésen ismét vereséget szenvedtünk. További sok sikert a Nyírbátornak!

Nagyecsed–Nyírbéltek 4–0 (3–0)

Nyírcsaholy, 97 néző, v.: Major O. Nagyecsed: Szabolcsi M. (Sarkadi Zs.) – Sarkadi G. (Jónás M.), Zámbó K., Marinas, Ladányi D. (Jóni E.), Pócsi B., Kóka K., Nagy N., Erdős M., Szabó T. (Nyíregyházi G.), Somlyai G. Edző: Harbula Balázs. Nyírbéltek: Ritli R. – Ricsei F., Tóth L., Ramos, Boldizsár E. (Kevert K.), Sőre P., Vass R., Lisoba (Sebók M.), Varga M., Mányi B. (Boldizsár G.), Sidibe. Edző: Csillag László. Gól: Szabó T., 2, Nagy N., Marinas (11-esből)

Harbula Balázs: – Az első félidőben eldöntöttük a mérkőzést, a másodikat is sikerült megnyerni, így elégedettek lehetünk a mai teljesítménnyel. Győzelmünket Fodor András elnök úr, Tengyel Zoltán és Somlyai Gábor születésnapjára ajánljuk!

Csillag László: – Sajnos, a sérülések miatt hamar átszervezni kényszerültünk a csapatot, a hazaiakkal pedig csak egy ideig tudtuk tartani lépést, akik teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Sok sikert kívánok nekik!

Kemecse–Kállósemjén 0–1 (0–1)

Kemecse, 197 néző, v.: Vitkai E. Kemecse: Baráth B. – Sándor D. (Szaffián Sz.), Gönczör R., Majoros Á., Ádám D. (Csáki T.), Hadházi D., Hokk Á. (Szűcs F.), Balogh G., Sógor Cs., Hokk B. (Törő D.), Phrakonkham (Varga K.). Edző: Sánta Tibor. Kállósemjén: Ovszijenko – Hamza T. (Gyulai J.), Szabó I. (Pallai B.), Danó Zs., Fodor A., Lakatos L., Pekk T., Lakatos B., Szabó S. (Bodnár L.), Kornutjak, Hegedűs T. Játékos-edző: Ovszijenko Volodimir. Gól: Hamza T.

Sánta Tibor: – Ilyen magas szintű játékot ebben az osztályban talán csak az én csapatom tud „kivinni” a pályára, ezért óriási gratuláció jár, viszont ennyi helyzetet is csak mi tudunk kihagyni. Gratulálok a Kállósemjénnek, egyetlen helyzetét gólra váltotta, sok sikert kívánok neki a továbbiakban!

Ovszijenko Volodimir: –  Amiért jöttünk, teljesítettük, megyünk tovább. További sok sikert a Kemecsének!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .