Kattints a képre!!
Egyről a kettőre… A Sényő-Carnifex NB III-as csapata bevasalta második bajnoki győzelmét az idény során: az Észak-keleti csoport nyolcadik fordulójában hazai pályán gyűrte le (2–1) a sereghajtó Gyöngyöst.

Az összecsapás 66. percében, amikor két „fával” vezettek a szabolcsiak, kereknek tűnt minden, majd a szépítés, illetve a kapus Szondi Levente kiállítását követően mégsem dőlhetett hátra senki. A vége happy end, a nyitány óta áhított újabb sikerrel adott a remény a tabellán történő felzárkózásra.
– Nehéz mérkőzésre számítottunk, ez be is igazolódott!– összegzett Imrő László, a sényői edzőpáros tagja, aki Fiumei Viktorral közösen irányítja az együttest. – Mondjuk, ezt most mi tettük magunknak nehézzé. Ellenfelünk bátran kezdte a mérkőzést, viszont kapunkra nem igazán jelentettek veszélyt. Viszonylag hamar sikerült megszereznünk a vezetést, ami megnyugtatta csapatunkat. A második félidő gyakorlatilag ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, majd egy jól sikerült szabadrúgás után megszületett a második találatunk, mégha öngól is volt. Ezután megvoltak a lehetőségeink arra, hogy lezárjuk a mérkőzést, sajnos az utolsó passzainkba, vagy éppen a befejezésbe hiba csúszott. Két rossz döntéssel visszahoztuk a vendégeket a mérkőzésbe, ráadásul emberhátrányba is kerültünk. Így a végjáték kimondottan izgalmasra sikeredett, de helyén volt a játékosok szíve, valamint roppant fegyelmezetten védekeztek és mindenki tette a dolgát, megérdemelten szereztük meg a győzelmet jelentő három pontot.
Kattints a képre!