Kattints a képre!!

A Kisvárda Master Good II NB III-as csapata győzelemmel folytatta bajnoki szereplését, miután az Észak-keleti csoport nyolcadik fordulójában hazai pályán felülmúlta a diósgyőri „fakót”.

Nagy küzdelem jellemezte a mérkőzést Fotó: kisvardafc

A találkozó a hajrában dőlt el, amikor – az egy perce becserélt – Pongó-Dankai öt méterről a léc alá lőtt: a megszerzett három ponttal a Várda megerősítette harmadik helyét a tabellán. A Sényő-Carnifex–Gyöngyös mérkőzés 16 órakor kezdődik.

NB III., Észak-keleti csoport: 8. forduló

Kisvárda Master Good II–Diósgyőri VTK II 1–0 (0–0)

Kisvárda, v: Török M. Kisvárda II:  B. Ponomarenko – Kozacsuk, Rubus, Králik P. – Simon M. (Bliznjuk, 87.), N. Ponomarenko, Szirota (Benko, 75.), Sikorszki – Honcsar, Kristófi (Pongó-Dankai, 82.), Puporka (Ésik Á., 75.). Edző: Gerliczki Máté. Gól: Pongó-Dankai (1–0) a 83. percben.

Gerliczki Máté: – Már a meccs előtti összeállításoknál kiderült, hogy ma csak a szenvedély az édes kevés lesz. Taktikailag is nagyon fegyelmezettnek kellett lenni, és mindent be kellett tartani, amit gyakoroltunk a héten és megbeszéltünk a mérkőzés előtt. Ezekkel maradéktalanul elégedettek lehetünk. Gratulálok a játékosoknak és a kollégáknak is ehhez a nagyon nagy győzelemhez!

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .