Kattints a képre!!

A Nyír-Wetland megyei első osztályú bajnokság hetedik fordulójában három mérkőzést játszottak vasárnap.

Az újfehértói létesítményben szép számú közönség szemlélte a sárga mezes Kemecse és a hazai csapat csatáját Fotó: tudósítónktól

Nyír-Wetland megyei I. osztály: 7. forduló

Ibrány–Mátészalkai MTK 0–2 (0–1)

Ibrány, 181 néző, v.: Paráda. Ibrány: Tóth N. – Bégányi B. (Bészély G.), Bökönyi L., Lukács B., Kállai G., Kiss P. (Dobos A.), Farka M., Bertók D., Csatári E. (Ács Á.), Szabó M. (Molnár Z.), Nagy D. Játékos-edző: Kiss Péter, Tóth Norbert. Mátészalka: Szilágyi P. – Szántó Z. (Sárosi M.), Bodó G., Lyáh A. (Jócsák D.), Fenyőfalvi D., Huszti P. (Gergely M.), Csáki J., Magyari M., Bodó L., Szőlősi P. (Hudák M.), Toldi A. (Tangel L.). Edző: Kiss Tamás. Gól: Szántó Z., Tangel L.

Kiss Péter: – Megvolt a megfelelő hozzáállás és akarat, de a szerencséért még dolgoznunk kell!

Kiss Tamás: – A mérkőzés előtt tudtam, hogy egy nagyon szervezett csapattal fogunk találkozni, ezt bizonyította is az Ibrány. Nehezen tudtuk feltörni őket, illetve voltak periódusok, amikor egy-két meleg szituációt éltünk át. Annak viszont örülök, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a meccset, egyben megszereztük első idegenbeli győzelmünket. További sok sikert kívánok az Ibránynak!

Nyírbéltek–Nagykálló 0–0

Nyírbéltek, 117 néző, v.: Makszim G. Nyírbéltek: Ritli R. – Ricsei F., Sidibe, Ramos, Boldizsár E. (Varga M.), Sőre P. (Lisboa), Vass R. (Nemes Z., Boldizsár G.), Fischer P., Mányi B., Hevele M., Tóth L. Edző: Ricsei Ferenc, Tripsánszki János. Nagykálló: Budaházi M. – Erdei S., Marozsán Zs., Marozsán M. (Lakatos J.), Sipos B., Haller R. (Anda Sz.), Marinka Á., Simon I. (Puluczkai P.), Baráz M., Mészáros N., Nagy Zs. (Homann P.). Edző: Homann Richárd.

Tripsánszki János: – Az akarattal ma már nem volt probléma, csak egy gól hiányzott a győzelemhez, amihez úgy gondolom, közelebb álltunk.

Homann Richárd: – Küzdelmes, brusztolós meccsen úgy gondolom, a döntetlen reális.

Újfehértó–Kemecse 4–2 (2–0)

Újfehértó, 322 néző, v.: Belicza J. Újfehértó: Nagy M. – Barnucz G., Csáki B., Simonka R., Mezei B. (Benke N.), Angyal N. (Varga J.), Kis G. (Miterkó B.), Zámbó D., Pallai G., Daróczi P. (Barta K.), Nagy D. (Szilágyi Á.). Edző: Piskóti Zsolt. Kemecse: Kopasz J. – Boda B., Majoros Á., Ádám D., Szaffián Sz. (Csáki P.), Phrakonkham (Törő D.), Balogh G., Sógor Cs., Hokk B., Sándor D., Gönczör R. Edző: Sánta Tibor. A hazaiak kétgólos előnyét egy perc leforgása alatt eltüntette a Kemecse, a mérkőzés hajrájában azonban a Kis-Nagy koprodukcióban kicsikarta a győzelmet az Újfehértó. Gól: Kis G. 2, Nagy D. 2, illetve Csáki P., Ádám D. Kiállítva: Barnucz G.

Piskóti Zsolt: – A mai mérkőzésre úgy érzem, mindkét csapat nagyon felkészült és próbált taktikailag is maximumot nyújtani. Nekünk az első félidő tökéletesen sikerült, a másodikban kicsit belealudtunk, viszont a csapat utána tökéletesen reagált, jól sikerült váltanunk és emberhátrányban lezárni a meccset.

Sánta Tibor: – Az akarattal nem volt probléma ezen a meccsen sem, viszont a bátorság hiányzott a játékunkból. A második félidőben volt egy kiváló periódusunk, amikor a csapat azt a teljesítményt nyújtotta, ami elvárható tőle: megvolt a lehetőség a fordításra, sajnos, rajtunk kívül álló ok miatt kaptuk a harmadik gólt, innen pedig már nem tudtunk újítani, így megérdemelten nyert az Újfehértó, amelynek sok sikert kívánok!

A Nyíregyháza Spartacus II–Kállósemjén mérkőzést elhalasztották.

A bajnokság állása:

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .