Kattints a képre!!
A kedd az edzőváltások jegyében telt a megyei első osztályban: a Nyírbéltek mellett az Ibránynál is változott a szakmai felállás.

Az elmúlt időszak gyengébb szereplését követően a váltás mellett döntött az Ibrány SE elnöksége, így közös megegyezéssel szerződést bontott Kató István vezetőedzővel. Kató István az elmúlt szezonban hatalmas szerepet vállalt abban, hogy vezetésével a csapat kiharcolta a megyei első osztályban való bennmaradást. Megköszönve az ebben a szezonban végzett munkáját, további szakmai sikereket kívánunk neki! – jelent meg a Tisza-partiak közösségi oldalán.
Ugyancsak a közlemény adta hírül, hogy a csapat további felkészítését házon belül oldja meg a vezetőség. A hétvégi Mátészalkai MTK elleni bajnoki összecsapásra már a csapat két legrutinosabb tagja, Kiss Péter és Tóth Norbert készíti fel a gárdát.
Mint arról beszámoltunk, a Nyírbélteknél is hasonló módi mellett határoztak: Mirgai László távozását követően a játékoskeret rangidőse, Ricsei Ferenc, illetve a szakmai stáb tagja, Tripsánszki János közösen irányítja az együttest.
Kattints a képre!