Kattints a képre!!
A futsal NB II. Keleti csoport második – hétfő esti fordulójában – a Nyírség együttese a Kincsem Lovaspark tápiószentmártoni otthonában lépett pályára.

Mindkét együttes győzelemmel kezdte meg szereplését az aktuális idényben, szóval éles kis csörtének feszültek neki a felek. Tény, ami tény, a Kincsem az elmúlt években jó néhány alkalommal borsot tört a „mieink” (a színeinket képviselő brigádok…) orra alá: az első félidő után olybá festett, ezúttal sem lesz másként, a folytatásban viszont négy perc alatt három gólt rámoltak be a vendégek. Az előny nem tartott ki a végéig – a házigazdák ikszre mentették a meccset. Ez a pont azért még kincset érhet a látogatóknak.
Az ebből a körből egyaránt elhalasztott Gyulaháza–Rubeola, illetve Airnergy FC–Csenger mérkőzéseket egyaránt november 20-án rendezik.
Futsal: NB II., Keleti csoport: 2. forduló
Kincsem Lovaspark–Nyírség FC 3–3 (1–0)
Tápiószentmárton, v.: Fehérvári, Topálszki. Nyírség: Szabolcsi M. – Tóth E., Haller R., Pekk T., Tóth Á. Csere: Budaházi M., Pataki I., Szabó M., Lakatos T., Budaházi L., Kovács L. Játékos-edző: Tóth Erik. Gól: Mányi D. 2, Tóth B., illetve Tóth Á. 2, Tóth E.
Kattints a képre!