Kattints a képre!!

Molnár István váltja a vajai kispadon Csorba Szabolcsot, ami így nem teljesen igaz, mivel a harmincegy éves csatár játékos-edzőként ténykedett, tehát a bajnoki mérkőzéseken leginkább a pályán segítette a megyei másodosztályú csapatot.

A vajai kispadra visszatérő Molnár István a korábbi ferencvárosi ásszal, Dzurják Csöpivel Fotó: magánarchívum

Mégpedig meglehetősen sikeresen, az együttes az előző évadban bronzérmet, miközben Csorba Szabolcs bajnoki gólkirályi címet szerzett a Nyírerdő csoportban. A vajaiak az aktuális évadban négy fordulót követően a második helyet foglalják el az immár a 2. csoportra keresztelt küzdelemsorozatban, az élvonalban is szerepelt futballista pedig – aki 2023 márciusa óta dolgozott kettős szerepkörben – a jövőben még inkább a játékra kíván koncentrálni, röviden és tömören ennyi a történet.

Ami Molnár Istvánt illeti: számára sem ismeretlen a közeg, korábban ugyanis már irányította a csapatot, amelynek élén a Nyíribrony elleni vasárnap esedékes idegenbeli mérkőzésen debütál.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .