Kattints a képre!!
A megyei másodosztály 3. csoport ötödik bajnoki fordulójának mérkőzéseit rendezik hétvégén.

Megyei II. osztály, 3. csoport: 5. forduló (kezdés: 15 óra)
Szombat
Kisar (10.)–Fehérgyarmat (5.)
Siti Ferenc, a Kisar edzője: – A héten megtiltom a játékosoknak, hogy Adyt és Márait olvassanak, nehogy kulturált csapat benyomását keltsük, illetve Csernus doktort is felkeresem unszimpatikus képzés megtartására és így talán megnyerhetjük a találkozót. Mert elegem van a szimpatikus és kulturált vesztes szerepéből!
Varga Gyula, a Fehérgyarmat edzője: – Igazi szomszédvári rangadóra számítok, amelyen két csapatnak presztízskérdés a három pont megszerzése. De gondolom, bármi lesz az eredmény, azért elfogyasztunk közösen egy kólát is…
Tiszaszalka (8.)–Nagydobos (3.)
Balogh Dezső, a Tiszaszalka edzője: – Több sebből vérzünk, elég keményen elfogytunk, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy otthon pontot, pontokat szerezzünk a jó csapat benyomását keltő Dobos ellen.
Kósa József, a Nagydobos edzője: – Újonccsapathoz látogatunk, amely hazai pályán mindenkire veszélyes. Ettől függetlenül úgy kell készülnünk, hogy minél jobb eredményt tudjunk elérni. Bízom benne, hogy játékosaim átértékelik magukban az elmúlt mérkőzésen nyújtott teljesítményüket, ebben az esetben…
Vámosoroszi (4.)–Szatmárcseke (14.)
Imre Zsolt, a Vámosoroszi játékos-edzőpárosának tagja: – Az ellenfelünket korántsem alábecsülve egyértelműen csak a győzelem elfogadható számunkra.
Hadadi Ferenc, a Szatmárcseke edzője: – Úgy gondolom, nem ezen a hétvégén fogunk feltámadni…
Sonkád (6.)–Csengersima (1.)
Homoki Endre, a Sonkád edzője: – Ugyebár a bajnoki címvédővel játszunk, mégpedig remélem egy jó meccset. A kimenetelre nem mernék még jósolni sem, az eredmény attól függ, ki milyen napot fog ki…
Volkán Roland, a Csengersima játékos-edzője: – A Sonkád is rendesen elcsípte a bajnoki rajtot. Hazai közegben biztos a győzelem lenne nekik az elfogadható, ugyanakkor mi sem feltartott kézzel lépünk majd pályára és szeretnénk „pontosan” távozni.
Vasárnap
Ópályi (9.)–Kocsord (7.)
Bartha Miklós, az Ópályi edzője: – A két csapat között börzekapcsolat van, adjuk-vesszük egymástól a játékosokat. Mindemellett ez szomszédvári rangadó a javából, amelyet mindenképpen szeretnénk megnyerni.
Tóth Zoltán, a Kocsord edzője: – Egy megerősödött, támadófocit játszó csapathoz látogatunk – szomszédvári derbire. A mi csapatunk játéka is kezd összeérni. Szeretnénk „pontosan” távozni a mérkőzés végén, de ehhez a legutóbbi fordulóban mutatott hozzáállásra, csapatként való működésre lesz szükségünk. Nem lesz egyszerű és könnyű feladat, de bízom a csapatban. Papp János kapusunknak mielőbbi gyógyulást kívánunk, várunk vissza!
Őr (13.)–Tisztaberek (11.)
Szabó Attila, az Őr játékos-edzője: – A vereségek ellenére akadnak pozitív jelek, szeretnénk otthon megszerezni a három pontot.
Garda Endre, a Tisztaberek edzője: – Tavaly kicsit lebecsültük az ellenfelet, amire csúnyán ráfizettünk, ez most nem fordulhat elő!
Milota (12.)–Nyírvasvári (2.)
Elek László, a Milota edzője: – Igazából minden attól függ, milyen létszámban tudunk pályára lépni vasárnap. Ha itt lesz mindenki, akkor valószínűleg játszunk egy jó meccset, ellenkező esetben ismét nagy verésben részesülhetünk.
Paulik János, a Nyírvasvári edzője: – Jól indultunk a szezonban, de a lényegi részek még ezután következnek, Milotán sem számítunk könnyű feladatra. Szóval, ha nehezen is, de szeretnénk megszerezni a számunkra nagyon fontos három pontot!
Kattints a képre!