Kattints a képre!!

Hétvégén az ötödik forduló mérkőzéseivel folytatódott az immár három csoportra tagolt megyei harmadosztályú bajnokság. Szó se róla, volt miből csemegézni…

Az elnyűhetetlen Gazdag Attila két góljával döntő érdemeket szerzett a Petneháza győzelméből a rangadón Fotó: tudósítónktól

A Nyugati csoportban meglehetősen „színesre” sikeredett a Kék–Máriapócs (2–0) csata: három pócsi, illetve egy hazai játékos kapott piros lapot! Mindeközben a Buj csaknem meglepte a még makulátlan mérlegű Nagyhalászt, amely 2-0-ról visszatáncolva csikarta ki a győzelmet.

A Közép csoportban Piricsén – ahol Csiki László vitte a prímet a maga négy góljával – „hagyta” veretlenségi sorozatát a még mindig listavezető Dombrád. Igaz egy meccsel előrébb jár közvetlen riválisainál, amelyek közül a második Petneháza éppen a harmadik helyre visszacsúszott, szintén első bajnokiját elbukó Nyírcsaholyt múlta felül. A petneháziak elpusztíthatatlan csatára, a negyvenhat éves Gazdag Attila két gólt hintett, aki három eddigi fellépésén ötször vette be az ellenfelek kapuját!

A Keleti csoportban zsinórban negyedik meccsét húzta be és hibátlanul nyomul a tabella tetején a Méhtelek. Ugyanakkor a Túristvándi–Tunyogmatolcs (3–3) meccsen a 90. percben még két góllal vezetett a látogató, a házigazda viszont a hosszabbításban egyenlített! A Sonkád II–Nábrád (3–4) összecsapás ugyancsak bővelkedett izgalmakban: az első félidő 9. percében ugyan emberhátrányba került hazai brigád, amely két „fával”, 3–1-re húzott a szünetben, a folytatásban azonban – a hármat hintő Mercz Zoltán vezérletével – fordított a vendégcsapat, a mindent eldöntő gólt szintén a 90. minutumban bepréselve!

Megyei III. osztály, Nyugat csoport: 5. forduló

Bököny-Nyírtét 2-8 (2-2)

Gól: Vilmányi D., Nagy Cs., illetve Ráti G. 3 (egyet 11-esből), Bakró A. 2, Jenei T. 2, Besenyei J.

Buj-Nagyhalász 2-3 (2-0)

Gól: Vajkó T., Mészáros T. (öngól), illetve Balázs K. 2, Kató I.

Demecser-Tiszabercel 1-0 (1-0)

Gól: Bok G. Kiállítva: Nagy M. (Demecser, 71. perc).

Kék-Máriapócs 2-0 (2-0)

Gól: Horváth G. (öngól), Minya M. Kiállítva: Simon Zs. (90. perc), illetve Sinka D. (72. perc), Okszi A. (79. perc), Bulyáki Gy. (90. perc).

Érpatak-Tiszadob 5-1 (3-0)

Gól: Seres K. 2, Seres J., Vass G., Nagy M., illetve Lakatos R.

Nyírgyulaj-Nyírtelek 3-2 (2-1)

Gól: Petrei J. 2, Tóth D., illetve Kövesdi Z., Vilmányi G.

Közép csoport: 5. forduló

Nyírcsászári-Döge 4-1 (2-1)

Gól: Lapos P. 3, Bíró J., illetve Szántó Cs.

Nyírkarász-Barabás 6-3 (3-2)

Gól: Rákóczi L., Bombera M., Harcsa Z., Kovács Á., Dudás Z., Hegedűs Á. (öngól), illetve Csatári M., Lukács J., Antal K. Kiállítva: Ábrán Cs. (Barabás).

Aranyosapáti-Pap 2-1 (1-1)

Gól: Baráth B., Kazsuk Cs., illetve

Piricse-Dombrád 4-2 (2-1)

Gól: Csiki L. 4, illetve Sinka D. 2.

Zsurk-Vitka 0-0

Anarcs-Beregdaróc 6-1 (2-1)

Gól: Beri A. 3, Bojza F. 2, Beri L., illetve Papp I.

Petneháza-Nyírcsaholy 3-2 (2-2)

Gól: Gazdag A. 2, Lesku Zs., illetve Petrohai M., Pásztor F. Kiállítva: Ilku T. (Nyírcsaholy, 86. perc).

Keleti csoport: 5. forduló

Hermánszeg–Porcsalma 2–5 (1–2)

Gól: Lázár R. 2 (egyet 11-esből), illetve Tóth S. 2 (egyet 11-esből), Varga J., Varga S., Gáti L.

Penyige–Jánd 6–0 (4–0)

Gól: Fekete I. 3, Demjén G. (öngól), Csürök L., Németh N.

Túristvándi–Tunyogmatolcs 3–3 (0–1)

Gól: Lázár B., Farkas G., Aranyos Cs., illetve Rákosi M., Franku A., Beregszászi A.

Méhtelek–Ura 6–1 (4–0)

Gól: Lancsár Z. 2, Tóth J., Nagy A., Nagy J., Bakk G., illetve Vincze P.

Szamossályi–Tisztaberek II 4–2 (2-0)

Gól: Popovics I., Ács N., Juhász G., Dani J., illetve Makula K. 2

Sonkád II–Nábrád 3–4 (3–1)

Gól: Cigus 2, Német L., illetve Mercz Z. 3, Németh M. Kiállítva: Lakatos R. (9. perc)

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .