Kattints a képre!!

A Nyír-Wetland megyei első osztályú bajnokság hatodik fordulójában öt mérkőzést játszottak szombaton.

A zöld mezes nyírbátori együttessel szemben nem boldogult az Ibrány Fotó: Imre Mónika

Nyír-Wetland megyei I. osztály: 6. forduló

Mándok–Nyíregyháza Spartacus II 3–1 (0–1)

Mándok, 127 néző, v.: Balogh A. Mándok: Lőrincz Zs. – Jánvári D., Bokor M. (Juhász D.), Gyüre T. (Jávor A.), Jene G., Molnár Zs., Matyi Z., Nagy Á., Budaházi L. (Csercsa G.), Cservenyák T. Edző: Kocsis János. Nyíregyháza Spartacus II: Sarkadi B. – Varga B. (Szabó L.), Bertók M., Czimer-Nyitrai, Kiss P., Chrien B. (Konzili M.), Spisák B., Horváth T., Ferenczi B., Forgó K. (Asztalos B.), Kovalecz S. (Balogh R.). Edző: Lengyel Roland. Gól: Molnár Zs., Matyi Z., Jene G., illetve Czimer-Nyitrai.

Kocsis János: – Az első félidőben kiválóan játszott ellenfelünk, bár 11-est hibáztunk, mégis megérdemelten vezetett. A szünet után az akarásnak, fegyelmezettségnek köszönhetően sikerült megfordítani a mérkőzést, és igaz, hogy nem játszottunk jól, de nagyot küzdöttük, ilyenkor hatványozottan értékes a három pont megszerzése.

Lengyel Roland: – Amiért jöttünk, azt majdnem elvittük… Az első félidőben nagy fölényben futballoztunk, kicsivel jobb döntéseket hozva jelentősebb előnyt szerezhettünk volna. A szünet után is irányítottuk játékot, de apró hibák becsúsztak, három pontrúgásból kaptunk gólokat: szöglet, szabadrúgás, bedobás, ezek kivédekezéséhez idő kell. De azt gondolom, ezen a meccsen látszott a fejlődés, igazából egyedül az a bosszantó, hogy nem tudtunk nyerni. Gratulálok a csapatnak, sok sikert a Mándoknak! Gratulálok Matyi Zoli góljához, gólpasszához, aki nálam mutatkozott be az NB II-ben, sajnálom, hogy eddig így alakult a pályafutása!

Mátészalkai MTK–Kótaj 5–0 (2–0)

Mátészalka, 257 néző, v.: Tóth L. Mátészalka: Szilágyi P. – Csáki J., Magyari M., Bodó G., Szőlősi P. (Hudák M.), Huszti P. (Jócsák D.), Fenyőfalvi D., Bodó L., Lyáh A. (Gergely M.), Papp Cs. (Szántó Z.), Toldi A. (Tangel L.). Edző: Kiss Tamás. Kótaj: Csikós Zs. – Sallai M., Hangácsi T., Nagy D., Illés A., Papp M., Tüzes Zs. (Pataki I.), Boros I. (Dencs Á.), Nardai N. (Kató T.), Csörgő K. (Petruska A.), Szarka J. Edző: Seregi Mihály. Gól: Toldi A. 2, Huszti P., Magyari M. (11-esből), Tangel L.

Kiss Tamás: – Nagyon kellett a csapatnak ez a győzelem, úgy érzem ilyen különbséggel is teljesen megérdemelten nyertünk. Sok sikert a Kótajnak!

Seregi Mihály: – Megérdemelt hazai győzelem, további sok sikert a Szalkának!

Nyírbátor–Ibrány 5–0 (2–0)

Nyírbátor, 134 néző, v.: Hegedűs Cs. Nyírbátor: Borkó J. – Tóth Sz., Szücs D., Danó M., Nógrádi S. (Kovács G.), Tóth E., Kun Á. (Bakosi M.), Terdik Zs. (Pálvölgyi B.), Orosz E., Török I. (Bakó T.), Szabó M. Játékos-edző: Erdei Zoltán. Ibrány: Tóth N. – Csatári E., Bégányi Zs., Bökönyi L. (Oláh P.), Molnár Z., Kállai G., Kiss P., Bészély G. (Nagy D.), Farkas M., Ács Á., Szabó M. (Dankó Á.). Edző: Kató István. Gól: Török I. 2, Orosz E., Kun Á., Pálvölgyi B. Kiállítva: Danó M. (36. perc).

Erdei Zoltán: – A múlt héten elmarasztaltam a csapatot a hozzáállás és a mutatott játék miatt, ezúttal viszont tökéletesen betartották a megbeszélteket, hozzáteszem, csak így lehet egy meccshez hozzáállni. Egy nullás vezetésnél sajnos, emberhátrányba kerültünk, de így is látszott, hogy van tartása a csapatnak, mert a második félidőben tíz emberrel is tudunk négy gólt szerezni. Gratulálok a fiúknak, további sok sikert az Ibránynak!

Kató István: – A kiállítás bennünket zavart meg, a támadás-befejezésünk pedig alacsonyabb osztályban is kevés lenne. Gratulálok a Bátornak!

Kemecse–Nyírbéltek 3–0 (3–0)

Kemecse, 109 néző, v.: Kosztyu J. Kemecse: Kopasz J. – Varga K. (Prakonkham), Hadházi D., Boda B. (Szűcs F.), Majoros Á., Ádám D. (Törő D.), Hokk Á., Balogh G., Sógor Cs. (Szaffián Sz.), Hokk B. (Sándor D.), Gönczör R. Edző: Sánta Tibor. Nyírbéltek: Ritli R. – Ramos, Boldizsár E., Sőre P. (Ricsei F.), Vass R., Fischer P., Varga M. (Kevert K.), Lisboa, Mányi B., Tóth L., Boldizsár E. Edző: Mirgai László. Ár érték arányban egész jól beárazódott a kemecsei csapat. Gól: Sógor Cs. 2 (egyet 11-esből). Boda B.

Sánta Tibor: – Minden dicséretet megérdemelnek játékosaim, rengeteg dolgot megvalósítottak abból, amit kértem. A mérkőzés nagy részében magas szinten fociztak, nagyon büszke vagyok rájuk s remélem, hosszú távon fent tudjuk tartani ezt a teljesítményt.

Mirgai László: – Amióta megkezdődött a bajnokság, minden bajnoki meccsen az első félidőben egyéni hibák sorozatát követjük el, hiába gyakorolunk, készülünk az ellenfelekből, egyszerűen nem tanulunk belőle. Nem látom a tüzet, a tudatos játékot, a megfelelő agresszivitást, amire szükség lenne ahhoz, hogy pontot, pontokat tudjunk fogni jobb csapatokkal szemben. Amikor a mérkőzés előtt nevetgélve mennek fel a pályára, ez már mindent elmond, azt gondolom, ezen változtatni már nem tudok, nem látom értelmét a további küszködésnek. Tovább sok sikert kívánok a bélteki vezetőknek játékosoknak!

Tarpa–Csenger 4–4 (3–0)

Tarpa, 195 néző, v.: Lipcsei M. Tarpa: Csicskan – Szojma A., Bodan (Kolesnyik), Havriljuk (Nemes I.), Romancsuk (Zajka), Arsen (Prihoda), Kucsinszki, Herman (Csizsikov), Palcsej, Hilka, Sztankov. Edző: Bubis Iván. Csenger: Sass I. – Szedlacsek Á., Osváth S., Popovics N. (Mészáros T.), Nagy M., Jónás G. (Csorvási Á.), Antal R., Peterman P., Nyéki K., Gaál K. (Bence L.), Barcsay M. Edző: Juhász Ferenc. Kétszer is három góllal, 3-0-ra, majd 4-1-re vezetett a Tarpa, de nagyot dobbant a csengeri szív. Gól: Arsen 2, Kucsinszki, Romancsuk, illetve Barcsay M. 2, Nyéki K., Antal R.

Bubis Iván: – Nehéz mit mondani, megnyert meccset sikerült lerombolnunk. További sok sikert kívánok a csengeri csapatnak.

Juhász Ferenc: – Adtunk egy félidőnyi előnyt az ellenfélnek, majd a szünet után megdobbant a csengeri szív, és ikszre mentettük a meccset. Gratulálok a fiúknak, nagyot küzdöttek.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .