Kattints a képre!!

Meglehet, idén nyáron is bebizonyosodik a sokat hangoztatott tétel: a magyar futballban érdekesebb, ami a színfalak mögött történik, mint, ami a pályán… A legfrissebb hír, hogy a Hajdúszoboszló visszalépett az NB III-as szerepléstől, az ezzel kapcsolatban kiadott közlemény szerint „az átvételt megelőző időszakból származó terhek és a jelenlegi gazdasági helyzetre tekintettel” – indokolják a döntést.

Kérdéseket vet fel a Szoboszló visszalépése… Fotó: internet

Mindez egy sor kérdést vet fel. A harmadik vonal következő szezonja – mint ismert – új rendszerben, az eddigi három helyett 4×16 csapatos mezőnnyel rajtol. Az előző szezonban is több egyesület menetközben „kiszállt”, a Pápa pedig el sem indult… Eközben hétvégén zárul az NB III-ba jutásért kiírt osztályozó, ahol nyolc párharcban küzdenek a feljutásért. Egyelőre megválaszolhatatlan felvetés, hogy a vesztes együttesek közül kap-e valaki esélyt, netán más verzió lép életbe…? Ebbe a körbe tartozhat a Kállósemjén is, amely a REAC elleni első mérkőzésen 8-3-as vereséget szenvedett, így a vasárnapi visszavágón alaposan megcsappant a sansz az egyenes ági feljutásra.

Mindenesetre két esztendeje hasonló események következtében válthatott osztályt a Hidasnémeti: a borsodi bajnok elbukta az osztályozót, majd visszalépés után mégiscsak az NB III-ba került. Akkor  az MLSZ százalékos számítást készített a megyei, osztályozón fel nem jutott bajnokok körében és éppen a – Békéscsaba II-vel szemben alulmaradt – Tarpa maradt hoppon, egyetlen ponttal csúszott le a feljebb lépés lehetőségéről a Hidasnémetivel szemben…

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .