Kattints a képre!!

A Budapest-bajnokság második helyezettje, a patinás múltú REAC otthonában lépett pályára a Kállósemjén az NB III-ba jutásért kiírt osztályozó első mérkőzésén. A párharc két találkozón dől el, a visszavágót egy héttel később rendezik.

A kék mezes semjéni együttes hiába próbálkozott, a REAC nem adott esélyt Fotó: tudósítónktól

Noha papíron a rákospalotaiak élvezhették a hazai közeg előnyét, a már vasárnap délelőtt hangoló, lelkes semjéni drukkerhad jóvoltából Ovszijenko Volodimir együttese is hathatós támogatásban részesült. Jó néhány szurkoló kelt útra, hogy tanúja legyen a „mieink” számára történelmi jelentőségű összecsapásnak, elvégre Öcsiék először nyertek bajnokságot a megye egyben, ebből adódóan soha nem játszhattak még ilyen téttel bíró meccset. A fővárosiak kezdőjében helyet kapott a két korábbi fradista, Pölöskei Péter és Pantelis, persze, a rutin a túloldalon sem hiányzott. Mindazonáltal mindjárt a mérkőzés elején vezetést szerzett a REAC, ráadásul Lakatos Zoltán kisvártatva megduplázta góljai számát, egyben a különbséget. Sőt, az első félidőben tovább hizlalta – immár jelentős – előnyét a házigazda, a folytatásban viszont felcsillant némi reménysugár: Lakatos Bence beadását követően Gömze Antal fejjel szépített, majd hamarosan Hamza Tamás villanása (4-2) csempészett izgalmat a meccsbe.

Akárhogy is fáj, ismét a palotaiak percei következtek, kiváltképp az újpesti nevelésű Kaszala Patrik fickándozott, vezérletével kiütéses, 8-3-as győzelmet aratott a REAC, amely fél lábbal, vagy már annál is többel a harmadik vonalban érezheti magát.

NB III-as osztályozó: első mérkőzés

Rákospalotai EAC–Kállósemjén 8–3 (4–0)

Budai II László Stadion, 878 néző, v.: Horváth T. REAC: Dulka Z. – Gulyás M., Pölöskei P., Horváth K., Kaszala P. (Faragó M.), Lakatos Z. (Horváth K.), Nagy G., Pantelis (Tóth M.), Csernák M., Micheller A. (Markos M.), Újvári D. Edző: Kafer Zombor. Kállósemjén: Ovszijenko – Lakatos L., Marozsán Zs. (Fodor A,), Hegedűs T., Hamza T., Szabó I. (Vass I.), Danó Zs., Pekk T., Lakatos B., Gömze A., Kornutjak (Gyulai J.). Játékos-edző: Ovszijenko Volodimir. Gól: Kaszala P. 3 (29., 64., 67.), Lakatos Z. 2 (1., 11.), Pantelis (13.), Horváth K. (60.), Tóth M. (92.), illetve Hamza T. 2 (54., 87. – 11-esből), Gömze A. (50.)

Ovszijenko Volodimir: – Jobb volt a REAC, de nem ennyivel. Ennek ellenére büszke vagyok valamennyi játékosunkra, jövő héten megpróbálunk javítani a saját kis katlanunkban, ahová minden szurkolót szeretettel várunk – a REAC drukkereit is!

További eredmények: Monostorpályi–Cigánd 2–1, Salgótarjáni BTC–Nyergesújfalu SE 3–0, Pápai Perutz–Gyöngyösi AK 0–1, Mohácsi TE–Dunaharaszti MTK 2–0, Orosháza–Szombathelyi Haladás VSE II 1–2, Semjénháza-Dunaföldvár 1-4

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .