Kattints a képre!!
Az elmúlt esztendőkben hányattatott sorsú, vihar tépte nagykállói csapat az aktuális idényben nyugalmas vizekre evezett, sőt, vitorlát bontva a megye kettő Pannónia Zrt. csoport második helyére száguldott. Mi több, az utolsó fordulóig éltette a reményt az aranyérem megkaparintásra, végül csupán rosszabb gólkülönbsége miatt szorult a bajnok Kótaj mögé.

Ami kiváltképp annak tükrében meglehetősen nagy előrelépés, hogy az előző idényben a tabella tízedik, előtte a hetedik, a Covid-járvány miatt félbeszakított évadban az ötödik, még korábban ugyancsak a hetedik pozícióban zárt.
– Csak gratulálni tudok azoknak, akik részesei voltak ennek a szereplésnek: Horváth Tibor polgármester úrtól kezdve Antal Jánosig, a vezetőkön és a játékoson át mindenki maximálisan odatette magát, nem utolsósorban a szurkolók is mindvégig mellettünk álltak – nyomatékosította Homann Richárd, a Nagykállót másfél éve irányító edző. – Szerintem nem tévedek, ha azt mondom, kevesen számítottak arra, hogy az utolsó pillanatig harcban leszünk a bajnoki címért. Tegyük hozzá, mi szerettünk volna ott lenni az elején, ennek érdekében posztra próbáltunk igazolni tavaly nyáron, illetve télen, az erősítési elképzelés pedig bevált. Emellett kialakult az a fajta szervezettség, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy csapat eredményes legyen, plusz szinte minden edzésen 13-14 játékossal, tehát csaknem a teljes kerettel dolgozhattam, ami szintén fontos tényező. Izgalmas, kiélezett csatát vívtunk a Kótajjal, gratulálunk nekik az elsőséghez!
Kattints a képre!