Kattints a képre!!

A futball – a sport – világa nem anyámasszony katonáinak való vidék, olykor kőkemény harc a végső diadalért. A győztes megdicsőül, a vesztes pedig arra kényszerül, hogy emelt fővel gratuláljon. Az Újfehértó megyei első osztályú együttese hónapokon keresztül vezette a bajnokságot, mígnem a Csenger, főként az Ibrány elleni vereség kiütötte a nyeregből. A Kállósemjén két fordulóval a befejezés előtt tört az élre, begyűjtve a bajnoki címet.

Az újfehértói csapat az ezüstéremnek is tud örülni Fotó: facebook

Mindezt nem egyszerű megélni, pláne azoknak, akik egy teljes szezonban nagy energiát, áldozatot fektettek a minél eredményesebb szereplésbe. Innen felállni pedig még nehezebb, de… A tavasszal a téglási „albérletben” játszó, ezüstérmet szerzett újfehértóiak a következő évadra hazatérnek, immár az új, minden igényt kielégítő létesítményükben léphetnek színre, ami motivációnak sem utolsó.

– A szezon elején aláírtuk volna a második helyet, így azonban, hogy gyakorlatilag a célegyenesben buktuk el a bajnoki címet, félig üres a pohár – összegzett Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője. – A csapatból mindenkivel nagyon elégedett vagyok, ha nem fogyunk el a finisben, sikerülhetett is volna… Ezzel semmiképpen nem a Semjén érdemeit akarom csökkenteni, gratulálok neki és sok sikert kívánok az osztályozóra! Természetesen köszönjük mindenkinek, aki támogatott minket: dr. Hosszú József polgármester úrnak, Matévi Csaba elnök és Urr László elnökhelyettesnek, Urr Dominik technikai vezetőnek, valamennyi szurkolónak, akik mindvégig mellettünk álltak.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .