Kattints a képre!!

Nagy ecsedi domborítás. A megyei első osztályú csapat szombaton legyűrte (2–0) az előzetesen esélyesebb, a bronzéremre hajtó Tarpát – Urbin Péter duplájával.

Urbin Péter és Fodor András, az ecsedi csapat elnöke a kezdőrúgást is nagy egyetértésben hajtotta végre Fotó: tudósítónktól

A harmincnyolc éves csatár vérbeli gólgyárosnak számít, aki legutóbb a – Hajdú Bihar megyei „élvonalban” bajnoki címet szerzett – Balmazújvárosban futballozott és huszonnégy alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. Ugyanakkor Urbin Péter jelentős játékos múlttal rendelkezik: szerepelt – többek közt – az Újpest, a Debreceni VSC, a DEAC, a Békéscsaba, a Nyíregyháza, a Szolnok, valamint a Dunaújváros színeiben.

– Harbula Balázs edző most „mutatkozott be” a meccs után, illett olyan eredményt elérni, hogy jó legyen a hangulat, ha már annyira készültünk erre – szellőztetett meg némi kulisszatitkot Urbin Péter, aki nyolc gólt jegyez az idényben. –  Igazság szerint egész szezonban azt hajtogattam, kétarcúak vagyunk, a képesség és a kvalitás megvan a csapatban, egyébiránt viszont szinte mindent elrontottunk. Ebben a csapatban sokkal több van, és igen, bennem is maradt jócskán, több gólt vártam. Menetközben el is fogytunk, aztán voltak kritikus pillanatai is bajnokságnak, a csengeri meccsen például már nagyon nyerni kellett, és gondolom, a Tarpa elleni győzelemre is felkapták néhányan a fejüket.

Urbin Péter lassan egy teljes bajnoki évadot húzott le ecsedi színekben, így immár van rálátása a hajdúsági és „mi” focink között különbségre.

– Mindenképpen szembeötlő, hogy itt az alsóházi csapatokkal szemben sem lehet biztosra menni, míg Hajdúban azért akadnak könnyebb ellenfelek, bár erős együttesek ott is akadnak. Na és erre  fizikálisabb, agresszívabb a játék, sokkal nehezebb gólhelyzetbe kerülni, én már csak tudom, mert a saját bőrömön tapasztaltam.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .