Kattints a képre!!
Dodihoz már pulya korában ragadt a labda, úgy persze könnyű, ha édesapja – idősebb Kozma József, vagyis Kicsi – egy élő legenda! Az ifjabbik Kozma József mindig „életveszélyes” pontrúgónak számított, eme istenáldotta képességét mostanság a gyulaházi színekben csillogtatja.

A szombati, Tuzsér ellen 5–0-ra megnyert – a Nyírerdő csoportban rendezett – megye kettes bajnoki mesterhármast rámolt be: kétszer tizenegyesből betalálva. Az, hogy nem remegett meg a lába a „tiziknél” nem újdonság, pláne, hogy soha, negyvenegy évesen meg aztán pláne nem rezel be. Ja és védő létére magasan vezeti a házi góllövőlistát, már ha a télen a Kállósemjénhez igazolt Lakatos László tizenhárom gólját figyelmen kívül hagyjuk.
– A két tizenegyes között egy lecsorgót lőttem a kapuba, tán azt is 11 méterről – említette meg csak az érdekesség kedvéért a szezonban kereken tíz gólnál tartó Dodi, akiről közismert, huzamosabb ideje bajlódik a térdével. – Jó régen értem el mesterhármast, már szinte szégyellem kimondani, még a Baktában játszottam és egy Makó ellen 4-1-re behúzott NB II-es meccsen sikerült, alsó hangon tizenöt éve. Hát igen, a térdem… Régóta vacakol, műtötték is, mindenesetre két forduló között van időm pihentetni, mert az edzésekkel óvatosan bánok… Soha nem lesz olyan, mint korábban, de azért eldöcögök vele. Amúgy nem is gólok a lényegesek, sokkal inkább a csapat jó szereplése: becsúsztak fájdalmas vereségek, pedig kis szerencsével a dobogót is megcsíphettük volna, na, ezt sajnálom.
Kattints a képre!