Kattints a képre!!
Hétvégén folytatódott a bajnokság a négy csoportra tagolt megyei harmadosztályban. A Szamos csoportban az éllovas Kisar győzelmével tovább növelte előnyét a döntetlenre végző Tunyogmatolccsal szemben, amely nem bírt a tavaszra feltámadt Urával. A Rétköz csoportban a listavezető Jéke ikszelt a papi katlanban, miközben a második Tiszaszalka elvérzett a gégényi fellépésen – így két pontra hízott a felek közötti különbség.

A Nyírség csoportban a tavasszal most bemutatkozó Herkules FC Nagykálló ötösre felelt a petneházi túrán: Hajdu Attila három góllal segítette a tabella tetején trónoló Herczku-brigádot, ugyanakkor az üldöző Ibrony sem hibázott. A Bogát 2000 felcsavarta a gólcsapot: Budai Róbert hat, míg Papp János négyet rámolt be a Napkornak. Az Érpatak–Nyírcsászári meccs előtt egy perces gyászszünettel adóztak a hazai egyesület korábbi kapusa, Szőke Csaba emléke előtt, aki a minap hunyt el. A Szabolcs csoport első helyén nyomuló Nyírtétben ismét az „öregek” jeleskedtek: Ráti Gergő négy, Soós Dávid két „dugója” mellett a negyvenhárom esztendős Kozák Róbert is betalált, miként Bakró Attila (34 éves) sem maradt ki a táncból.
Megyei III. osztály, Nyírség csoport: 13. forduló
Petneháza-Herkules Fc Nagykálló 2-5 (0-5)
Gól: Drigán Zs., Molnár M., illetve Hajdu A. 3, Kovács Zs. 2.
Bököny-Máriapócs 2-2 (1-0)
Gól: Szabó G. 2, illetve Száli Cs., Mocsár M.
Bogát 2000 TC-Napkor 13-3 (4-1)
Gól: Budai R. 6 (kettőt 11-esből), Papp J. 4, Pataki E. 2, Havasi K., illetve Nagy P. (11-esből), Váczi G., Jóni M. (11-esből).
Érpatak-Nyírcsászári 1-1 (0-0)
Gól: Bakos F., illetve Morong P.
Piricse-Nyíribrony 0-3 (0-1)
Gól: Kiss T. 2, Támba B. (11-esből)
Rétköz csoport: 13. forduló
Beregdaróc–Barabás 0–1 (0–0)
Gól: Kokas A.
Anarcs–Döge 3–6 (0–4)
Gól: Bojza F. 2, Kiss J., illetve Poncsák L. 2, Palcsik M. 2, Vincze Á., Kertész T.
Gégény–Tiszaszalka 3–2 (1–2)
Gól: Varga D., Oszlánszki P., Kazár G., illetve Peregrin R. Kiállítva: Varga T. Tiszaszalka, 81. perc)
Vitka–Dombrád 1–3 (0–1)
Gól: Papp A., illetve Komlósi T., Németh Sz., Varga D.
Zsurk–Aranyosapáti 1–9 (0–4)
Gól: Dancs Á., illetve Baráth B. 5 (kettőt 11-esből), Lakatos E., Kantár A., Demjén-Rékasi Cs., Kazsuk Cs.
Pap–Jéke 1–1 (0–0)
Gól: Koi B. (11-esből), illetve Szatmári M. (11-esből)
Szabolcs csoport: 13. forduló
Buj-Ibrány II. 1-1 (1-0)
Gól: Román T., illetve Géczi Z.
Filo Se-Tiszabercel 5-3 (5-3)
Gól: Bodnár O., Karacs Á., Gerda Z., Hajdu L., Villás D., illetve Hengsperger A. 2, Takács Zs.
Nyírbogdány-Nagyhalász II. 0-6 (0-2)
Gól: Kató I. 2, Jónás I. 2, Korsoveczki A. 2.
Nyírtét-Ramocsaháza 10-4 (6-0)
Gól: Ráti G. 4, Soós D. 2, Bakró A., Kaplonyi B., Kozák R., Soós Á., illetve Horváth B. 2, Gál D., Jóni Á.
A Tiszadob–Nyírtura mérkőzés elmaradt.
Szamos csoport: 19. forduló
Kisar–Szamossályi 7–2 (4–2)
Gól: Lakatos F. 4, Bornemisza I. 2, Samu M., illetve Szabó N., Popovics I.
Pátyod–Porcsalma 3–5 (3–2)
Gól: Sarkadi A. 2, Lakatos A., illetve Lakatos K. 4 (egyet 11-esből), Tóth G
Nábrád–Tiszakóród 5–1 (1–0)
Gól: Fábián G. 3, Kis R., Balogh Gy., illetve Majoros P.
Méhtelek–Sonkád II. 4–1 (2–0)
Gól: Nagy J. 3, Nagy Zs. (11-esből), illetve Orgován K.
Túristvándi–Tyukod 2–2 (0–2)
Gól: Kóczé Sz, 2, illetve Ötvös J. 2
Csenger II.-Tisztaberek II. 6-1 (1-1)
Gól: Oláj E. 3, Barna I. 2, Korponai K., illetve Makuka K.
Tunyogmatolcs-Ura 2-2 (1-1)
Gól: Mikes G., Franku A., illetve Apáti B. 2.
Kattints a képre!