Kattints a képre!!

A futsal NB II. Keleti csoport tizenhatodik fordulójának – hétfő esti programja – megyei szempontból meglehetősen karcsú volt, a három megyei reprezentáns közül csak a Gyulaháza lépett pályára.

A piros mezes gyulaházi csapat bravúros döntetent ért el Fotó: tudósítónktól

Bardi Gábor legénysége az idény leghosszabb túrájára vállalkozott: a felsőházi rájátszást érő helyért hajtó, az aktuális összecsapás előtt a tabellán hetedik Szeged – domaszéki – otthonában szerepelt. Mindennek dacára az első félidőben masszívan tartotta magát a Gyulaháza, sőt, a folytatásban is kitartott az előny, a hajrában mentett pontot az esélyesebb házigazda. A döntetlen így is nagy bravúrnak számít, pláne, hogy csupán két cserejátékossal állt ki a látogató, a lábakban a többszáz kilométeres út fáradalmaival.

A Csenger szabadnapos volt ebben a körben, míg a Nyírség FC–Dunakeszi mérkőzést január 23-án játsszák.

Futsal: NB II., Keleti csoport, 16. forduló

Szeged–Gyulaháza 3–3 (2–3)

Domaszék, v.: Tiringer M., Mákos M. Gyulaháza: Tóth B. – Újvári P., Német T., Galambos B., Kozma M. Csere: Illés G., Csépke M., Edző: Bardi Gábor. Gól: Forgó D., Kis B., Pető B., illetve Galambos B. 2, Illés G.

További eredmények: Kincsem Futsal–Tiszaföldvár 3–5 (1–2), Gyöngyös–MEAFC 5–4 (2–2).

A bajnokság állása: 1. Tiszaföldvár 34 pont, 2. Csenger 32, 3. Maglód 30, 3. 4. Kincsem 23, 5. Kistarcsa 22, 6. Gyöngyös 21, 7. Dunakeszi 20, 8. Szeged 19, 9. Nyírség 10, 10. Gyulaháza 10, 11. MEAFC 7.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .