Kattints a képre!!

Lelt József nem tűnt el, pláne nem alakult át, csak éppen kicsit hanyagolja a futballt – a pálya helyett kamionosként az országúton hasít. Az immár ötven feletti spíler legutóbb a megye hármas tiszateleki együttesben tolta, amely időközben feloszlott, lassan két esztendeje a munkának, a családnak él.

Kérem, vigyázzanak, indulás! A kormánynál Lelt József Fotó: magánarchívum

Ugyanakkor rajta van a témán, a néha felbukkanó, utánozhatatlan stílusú, olykor könyörtelen kommentjei azért még mindig ülnek…

– Nagy öröm, hogy nemrég megszületett a második unokám: egy kislány után most egy kisfiúval bővült a család, aki bízom benne, a génekből örököl valamit – újságolta Lelt József. – Sajnálom, hogy Tiszatelken megszűnt a csapat, mert nagyon jó kis brigád volt, csak már az idény közepére elfogytunk… De szerencsés helyzetbe vagyok, hogy nekem még most is van két ajánlatom, igaz nem az NB IIl-ból, hanem egyenesen a megye hármas ZS-ligából. Azt mondják, azért invitálnak, mivel van ott, aki a zongorát cipelje, csak olyan nincs, aki tud rajta játszani. Ez ebben a korban már megtiszteltetés, bár a meccsnapokon észnél kell legyek, mert az a tizenegy kezd, aki hamarabb levetkőzik, úgyhogy muszáj hamarabb indulni. Meg jól járnak velem, a sportorvosi díjat is megspórolják rajtam, lassan ötvenöt évesesen nekem már alanyi jogon a régész üti be az engedélyt…

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .