Kattints a képre!!

Kozsla Milán, a Nyírtelek huszonkét éves kapusa a futball megszállottja, aki kívülről fújja a fél MLSZ adatbankot, a meccsek lefújása után pedig keni-vágja a többi pályáról az eredményeket.

Milán lelkesedése töretlen, reményei valóra váltása külön motiválja Fotó: magánarchívum

Na ja, ilyenkor szokták elsütni fociberkekben az örökbecsű mondást: ehhez a poszthoz kicsit flúgosnak kell lenni. Amúgy ezt nem minden hálóőr veszi magára, a teljesen „normális” kategóriába sorolva magukat.

– Igazából úgy volt, hét-nyolc éves lehettem, és Nyírteleken van egy „City-pálya”, oda jártunk a haverokkal minden szombaton focizni, néha apám is jött: kint játszottam, aztán már nem tudom, hogy, de beálltam a kapuba, meglepően jól ment, megtetszett, ott ragadtam, ennyi a történet – ecsetelte a korabeli eseményeket Kozsla Milán, a harmadosztály Szabolcs csoportját vezető csapat cerberusa. – Később egyetlen egyszer, amikor a rakamazi ifiben szerepeltem, kényszerből védőt kellett játszanom, hát hamar rádöbbentem, ez nem az én világom, jobb nekem a kapuban. Nem tartom magam flúgosnak, persze lehet, másoknak más a véleménye… Azzal szoktak piszkálni: annyira figyelem az adatbankot, hogy általában mindenkinél hamarabb tudom az eredményeket, és rögtön faggatnak, mondjam már a híreket. Követek minden megyei osztályt, nagyon sok játékosnak tudom, hány gólja van, mennyi meccset játszott. És van példaképem is: Makó Robi, a Nagyecsed kapusa, akivel egyszer találkoztam egy edzőmeccsen, amelyen az apagyi csapatban védtem. Ő biztos nem emlékszik rám, legfőbb vágyam, hogy a közeljövőben hátha játszunk valamilyen mérkőzést az Ecseddel és újra találkozhatok vele!  Egyébként az elmúlt két szezonban mindig a második helyen végeztünk a Nyírtelekkel, most Adamóczki Roland edzővel végre szeretnénk bajnokságot nyerni, ami utoljára 2017-ben sikerült! Hajrá Nyírtelek!

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .