Kattints a képre!!

Piskótiék kiterjedt (futball)családot alkotnak, így karácsonykor a sok egyéb finomság lakmározása közben – legalább néhány elejtett szó erejéig – alighanem terítékre került a téma. Naná, elvégre Piskóti Zsolt, a megyei első osztályú bajnokságot „féltávnál” vezető Újfehértó edzője, míg testvére, Richárd a csapat kapusaként domborít.

Piskóti Zsolt (balról) és testvére, Ricsi természetesen együtt ünnepelte a karácsonyt – családi körben Fotó: magánarchívum

A tréner, Nóra asszony, és persze, az öt esztendős Zsoltika mellett öccse teljes famíliájával ült asztalhoz. A huszonhét éves hálóőr ebben a tekintetben már „felülmúlta” a tesót, két gyermek boldog édesapja.

– Ilyenkor szokás szerint összegyűlünk: szent este két állomást ejtünk útba, előbb anyósomékhoz, majd az én szüleimhez mentünk, itt találkoztunk Ricsiékkel – ismertette a jól bevált programot Piskóti Zsolt. – Számunkra nagyon sokat jelent a karácsony, az év legjobban várt ünnepe, ennek megfelelően készültünk: nagy a nyüzsgés, ahogy gondolom sok családnál, főleg, ahol gyerekek vannak. Egyébként 25-én még nagyobb összejövetelt tartunk, leszünk legalább harmincan. Természetesen Zsoltika körül forog leginkább a történet, már szerdán feldíszítettük közösen a fát, amiben aktívan részt vett, ő hozta a gömböket. Próbáltunk a kedvére tenni az ajándékozásnál, sajnos, egyelőre a versenyautók jobban érdeklik, mint a foci: eddig hiába terelgettem, most éppen ott tartunk, ha meglátja a labdát, a másik irányba indul…

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .