Kattints a képre!!

A futsal NB I. tizenhetedik fordulójának – péntek esti – összecsapásán a Nyírbátor együttese az A Stúdió-Futsal Nyíregyházát fogadta.

A zöld mezes nyírbátori csapat eredményesen rohamozta a nyíregyházi kaput Fotó: tudósítónktól

Az esztendő utolsó bajnoki körében találkozott a két – egyaránt újonc – megyei rivális: az őszi „odavágót” 5–2-re húzta be a Stúdió, amely a táblázaton is jobban áll, a nyolcadik helyen tanyázva nyolc ponttal gyűjtött eddig többet ellenfelénél. A bátoriak viszont nagyon összekapták magukat erre a meccsre: a duplázó Szabó Steven jóvoltából kétgólos előnyt szereztek az első félidőben. Szabó a folytatásban sem lassított, mesterhármasával „hasított” tovább a házigazda, miközben Gyügyei Zoltán szépített (3–1). Az elszánt hazaiak pedig már nem adtak esélyt a sok hibával játszó vendégeknek, sőt, tovább növelték a különbséget, lezárva a mérkőzést. A feltámadt Nyírbátor öt nyeretlenül megvívott – közte négy vereség – fellépés után aratott győzelemmel kozmetikázott szereplésén.

Futsal NB I.: 17. forduló

Nyírbátor–A Stúdió-Futsal Nyíregyháza 4–1 (2–0)

Nyírbátor, v.: Czene-Joó, Muhari G. Nyírbátor: Tóth K. – Faragó L., Siska G., Szentes B., Csoma A. Csere: Nagy Zs., Kása B., Szucsányi S., Szabó S., Kerekes M., Mizsei Z., Lakatos L., Hadházi S., Orosz D. Edző: Baksa Csaba. Nyíregyháza: Szabolcsi M. – Varga D., Kovács E., Lakatos L., Gyügyei Z. Csere: Petró M., Gyulai J., Krajnyák Zs., Kovács G., Dócs B., Pataki I., Bagdi R. Edző: Lovas Norbert. Gól: Szabó S. 3, Szentes B., illetve Gyügyei Z.

A bajnokság állása: 1. Haladás 38 pont, 2. Veszprém 37, 3. Aramis 34, 4. Kecskemét 32, 5. DEAC 31, 6. Berettyóújfalu 30, 7. Újpest 20, 8. A Stúdió-Nyíregyháza 15, 9. Magyar Futsal Akadémia 12, 10. Nyírbátor 10, 11. Rubeola 5, 12. ELTE-BEAC 4

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .