Kattints a képre!!

Kiss Tamás edző, no meg csaknem csapatnyi futballista – közte a megbízható gólfelelős, Nagy Dávid – búcsúzott el az előző évad után az Ibránytól: a megyei első osztályú csapat immár Kató István irányításával „ment neki” az őszi idénynek.

Amikor kitett magáért az ibrányi csapat, amely megnyerte a Nagyhalász elleni örökrangadót Fotó: ifj. Kulcsár Béla

Nehezen állt össze az együttes, amely nyári felkészülési meccset is kénytelen volt lemondani, ami sejtetni engedte, a korábban megszokott nívót nem sikerül tartani – a jelenlegi tizennegyedik hely erről tanúskodik.

– A nyáron kilenc játékos távozott, sőt, menetközben is akadt „kieső”, az ő pótlásuk volt a nyári szünet legfontosabb feladata – szögezte le Kató István, az Ibrány edzője. – A vezetőkkel sokat fáradoztunk, mire kialakult a tizennyolc fős keret, sajnos, nem minden új ember váltotta be a hozzájuk fűzött reményt. Nagyobb elvárás nélkül indultunk neki a szezonnak, a legfőbb célkitűzés a csapat összekovácsolása és lehetőleg az első tízbe kerülés volt, ami részben megvalósult. Szeretném kiemelni a Nagyhalász, Tarpa, Nyírbátor, illetve a Kállósemjén elleni mérkőzéseket, amelyeken a fiúk jó teljesítményt nyújtottak. Ezzel együtt nem lehetünk elégedettek, mert célunkat egyelőre nem sikerült megvalósítani: nem keresek bűnbakokat, közösen érjük el a sikereket, így természetesen közös a kudarc is. Végül, de nem utolsósorban, meg kívánom köszönni minden játékos munkáját, a vezetők támogatását, segítségét.

Ibrányi index

Az Ibrány megyei első osztályú csapatának őszi mutatói

Bajnoki állás: 14.  Ibrány  15  2  5  8  18–31  11

Hazai pályán:  8  1  2  5  10–14  5

Idegenben:     7  1  3  3    8–17  6

Házi góllövőlista. 5 gólos: Kecskeméti Péter. 2 gólos: Bégányi Balázs, Jeddi Béla, Nagy Dániel. 1 gólos: Buka Bence, Kállai Gábor, Kiss Péter, Mező Péter, Nagy Ernő, Szikszay Sándor, Zubora Tamás

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .