Kattints a képre!!

A zaklatott jelző alighanem hűen kifejezi a Balkány megyei első osztályú csapatának őszi idényét. A Mirgai-legénység eleve albérletbe kényszerült – hazai meccsein a szakolyi katlanban volt „otthon, mindezt megspékelte, hogy sorozatos sérülések, egyéb okok miatt olykor meglehetősen karcsú létszámban lépett színre.

A balkányi együttes szeretné feljebb tornázni magát a tabellán Fotó: tudósítónktól

Novemberben az egyesülethez is begyűrözött a világválság, ami spórolásra késztette a szakmai stábot, így különösen neccesnek bizonyult az utolsó néhány forduló. A tizenharmadik hely megszerzése pedig alátámasztja: nem fogják visszasírni az elmúlt néhány hónapot.

– Ez az félszezon bőven tartogatott meglepetéseket számomra, hiszen a fiatalok mellett minden poszton rendelkezésre álltak azok a rutinos játékosok, akikkel jó eredményeket lehetett volna elérni – ecsetelte az eseményeket Mirgai László, a Balkány edzője. – Erre a védelemből és a középpályáról is meghatározó emberek dőltek ki, vagy munkahelyi elfoglaltság miatt abbahagyták, igazolni pedig már nem tudtunk Így tizenhárom fiatal mezőnyjátékosunk maradt, akik közül menetközben néhányan folyamatosan hiányoztak: egy-két csere ült a kispadon, ami azt jelentette, legtöbbször nem volt lehetőségem belenyúlni a mérkőzésekbe.

A játékosokat is megviselte

– Ez egy edzőnél a legrosszabb, mert kiszolgáltatottá válik, ráadásul minden hazai meccsünket „albérletben” játszottuk. Sajnos, a játékosokat is megviselte, hogy előfordultak olyan meccsek, amelyeken pontot, pontokat kellett volna szerezni, mivel nem állt módunkban frissíteni, a hajrában, amikor már elfáradtunk, jöttek a hibák, egy-két perccel a lefújás előtt rendre gólt kaptunk. Azt gondolom, így is benne volt, hogy öt-hat ponttal többet szerezzünk: „itthon” a Namény ellen nyerhettünk volna, a Mátészalka és a Kemecse ellen is adódott esély a pontszerzésre. Dicsérendő, hogy nem vagyunk kiesőhelyen, de a fiatalok többsége rapszodikus teljesítményt nyújtott. Mindenképpen szeretnénk két-három rutinos emberrel erősíteni, a tapasztalat ugyanis láthatóan nagyon hiányzik a pályáról. Mindenesetre köszönjük Obsitos Norbert elnök úrnak, Pálosi László polgármester úrnak és mindenkinek, aki támogatott minket, Reméljük, nyártól már az új létesítményünkben tudunk majd játszani!

Balkányi bizonyítvány

A Balkány megyei első osztályú csapatának őszi mutatói

Bajnoki állás: 13. Balkány  15  3  3  9 19–40  12

Hazai pályán: 8  2  2  4  11–17  8

Idegenben:    7  1  1  5   8–23   4

Házi góllövőlista. 4 gólos: Haller Renátó, Kerecsen József. 3 gólos: Vasas Tamás. 2 gólos: Mányi Bence, Molnár Szabolcs. 1 gólos: Fodor Tamás, Pallai Bence, Selymes Teofil, Tóth Erik

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .