Kattints a képre!!

Az előző évben a megyei első osztályban még masszív élcsapatnak számító – bronzérmet szerzett – Austria Juice-Vásárosnamény számára meglehetősen balul sült el az őszi szezon.

A tarpai meccs, amikor kivágta a rezet a naményi csapat Fotó: három határ hírei

Főként a hazai szereplés, a hét vereség forgatta meg a kést a szívekben, amit némiképp kompenzál, hogy idegenben jobban futott a szekér. Rejtély, hogy az az együttes, amely például Tarpán minőségi futballal magabiztosan győz, holott oda nem nyerni járnak az ellenfelek – mitől zuhant ekkorát… Annyi bizonyos, hogy időközben Unchiás Rémusz távozott, a folytatásban Bardi Gábor irányítja a beregi csapatot.

– Azt tudom mondani, az egyik szemem sír, a másik nevet – taglalta a történteket Unchiás Rémusz. – Amikor nyárom leültem a vezetőkkel és megegyeztünk a közös munkáról, csakhamar kiderült, több meghatározó játékos távozni fog, ez nyilván nem kevés problémát okozott. Célként pedig azt határozták meg számomra, hogy helyi fiatalokat építsek be a csapatba: úgy hiszem, ez sikerült Bajusz Botond, Deák Máté, Kopor Alex személyében, de idesorolhatom akár Nagy Ádámot is, aki nagyon jól indult, kezdőként is szerepelt, majd sérülés hátráltatta. Ami elrontotta az egészet az egyértelműen a hazai szereplés: az itthon elbukott pontok nagyon fájók, ha a hét elvesztett meccs közül legalább a felét megnyerjük, jóval előrébb állna a csapat a tabellán. És azért őszintén szólva, a naményi közönség többet is érdemelne. Sajnálom, hogy így alakult, pozitívumként viszont feltétlenül megemlíteném, olyan embereket ismertem meg, gondolok itt főként Filep Sándor polgármester úrra, akivel jó viszonyban váltunk el, ami megszépíti az ott töltött időt.

Naményi napló

Az Austria Juice-Vásárosnamény megyei első osztályú csapatának őszi mutatói

Bajnoki állás: 12. Vásárosnamény  15  4  1  10  25–36  13

Hazai pályán: 8  1  –  7  11–18  3

Idegenben:    7  3  1  3  14–18  10

Házi góllövőlista. 9 gólos: Deskó Dávid. 4 gólos: Szabó Roland. 2 gólos: Barta Ferenc, Géczi István, Illés Gábor, Orosz Flórián, Szőcs László, Újvári Patrik.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .