Kattints a képre!!

A futsal NB I. tizenegyedik fordulójában a Nyírbátor – péntek este – az ugyancsak újonc Rubeola elleni idegenbeli mérkőzéssel folytatta bajnoki szereplését.

A fehér mezes nyírbátori csapat fordulatos meccsen szerzett pontot Fotó: tudósítónktól

A legutóbbi bajnoki fellépésen a szezon talán eddigi legjobb teljesítményével rukkolt elő a Bátor, amely – bár kikapott – nagyot küzdött a DEAC otthonában. Mindemellett első győzelmét, még bajnoki rajton éppen a Rubeolával szemben aratta a Baksa-brigád, alapszakasz második felének nyitányán pedig igyekezett maga mögött tartani a tabellán aktuális ellenfelét. Szabó Steven a nyírségieknek szerzett vezetést, az előny azonban nem tartott ki a szünetig, a második félidőben pedig Gál Máté bombájával fordított a házigazda. Felgyorsultak az események: kisvártatva Faragó Lajos egalizált, majd egy újabb pontos lökettel megint a Rubeolának állt a zászló (3-2). Nem sokáig, mert Szentes Bíró Tamás ismét egyenlített, és még mindig volt csavar a történetben, a hazaiak ugyanis nem érték be a döntetlennel, kockáztattak – de ráfizettek az öt a négyes játékra. Szentes Bíró labdát csent és saját térfeléről az üres kapuba emelt, aztán már csak néhány másodpercet kellett volna kibekkelni a győzelem érdekében, ami nem sikerült: az utolsó pillanatokban lőtt góllal pontot mentett a Rubeola. Jó kis meccs volt, sok izgalommal, ráadásul nem távozott üres kézzel a Nyírbátor.

Futsal NB I.: 11. forduló

Rubeola–Nyírbátor SC 4–4 (1–1)

Dunakeszi, 194 néző, v.: Wittner, Ibriksz M. Nyírbátor: Opre R. – Faragó L., Szentes B., Siska G., Csoma A. Csere: Tóth K., Nagy Zs., Rácz M., Szabó S., Kerekes M., Szucsányi S., Hoksz M., Hadházi S., Orosz D. Edző: Baksa Csaba. Gól: Kovács B., Gál M., Sóvári B., Katona N., illetve Szentes B. 2, Szabó S., Faragó L.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .