Kattints a képre!!

Villámkarriert „fut” a Herkules FC Nagykálló, amely megalakulásának második esztendejében már a bajnoki címért hajt a megyei harmadosztály Nyírség csoportban. Hollywoodban imádják az ilyen sztorikat, amit ráadásul a valóság ír. Tény, ami tény, a klub röpke fennállásának egyik csúcspontja, hogy az őszi idény végén a tabella élén nyomul, hat pont előnnyel a második helyezett Napkor előtt.

Ősszel folytatódott a Herkules együttesének sikertörténete Fotó: Széplaki Nikoletta

Mindemellett nem csak a pályán, a háttérmunkát tekintve is nagyot alakít a Herkules, amely Kislétán van „otthon”, ennek dacára olyan szurkolói bázist épített, ami magasabb szinten is megsüvegelendő teljesítménynek számítana. Megér egy misét továbbá a Herkules csapatnév, ami az egyesületet irányító Herczku testvérpár, a technikai vezető és edző József, illetve Tamás családi-, illetve a kettőjükre ragasztott Kules becenév „összeolvasásából” fakad.

– Az első évben szerettünk volna gyökeret ereszteni a megye háromban, majd a jól sikerült nyári erősítés és felkészülés hatására kicsit emeltünk a lécen, most pedig már kimondható, a bajnoki cím megszerzése az álmunk – súgta meg Herczku József, bár a viselt titulusainál jobban illik rá a Herkules FC Nagykálló egyik lelke jelző. – Noha történtek változások, a csapat nagyon összekovácsolódott az eltelt időszakban, büszkék vagyunk arra, amit felépítettünk, hozzátéve, fantasztikus szurkolótáborunk, segítőink nélkül nem tartanánk itt, akik minden meccsen, idegenben és hazai pályán űzik-hajtják a csapatot a győzelem érdekében. Lehetne sok mindenről szót ejteni, de azt szeretnénk, ha a tettek beszélnének helyettünk, mert a munkában hiszünk. Mindenkinek jó pihenést, boldog új évet kívánok, azoknak is, akik nem szeretnek minket és a csapatunkat, ilyenek is akadnak!

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .