Kattints a képre!!
A nyírteleki futball múltja veretes, a korábbi katonacsapat hajdanán hemzsegett a spílerektől, a jelen optimizmust csepegtethet a szívekbe, az pedig a jövő zenéje mi sülhet ki ebből.

A helyi együttes ugyanis „féltávnál” a tabella tetején feszít a megye három Szabolcs csoportban: egyetlen vereségét még a bajnoki nyitófordulóban a legfőbb rivális Nyírtét otthonában szenvedte el, amellyel szemben pillanatnyilag egy pont előnyt babusgat.
Mindazonáltal a domborítás nem éppen előzmény nélküli: a legutóbbi idényben másodikként zárt a Nyírtelek, így kissé kisarkítva, kettőről juthat egyre.
– Már az előző szezonban is az eredményes szereplésre törekedtünk, hogy minél előrébb végezzünk, ez most még inkább igaz – fejtegette Adamóczki Roland, a Nyírtelek edzője, aki idestova másfél esztendeje irányítja „fiait” – Remek szellemű brigáddal dolgozhatok, a fiatalok alkotta „kemény mag” tagjai évek óta együtt fociznak, két-három rutinos rókával jól kiegészítik egymást. És az is fontos, a keret nyolcvan százaléka helyi, vagy a településhez kötődő játékos. Rendszeresek a sütések, főzések, volt már lecsó, vagy hamburgerparti, úgyhogy az összetartással nincs gond. Nem titok, szeretnénk megnyerni a bajnokságot, a tavasz első meccsén rögtön itthon játszunk a Nyírtéttel, ami nagy valószínűséggel döntően befolyásolja a végkimenetelt, lesz mire készülni télen.
Kattints a képre!