Kattints a képre!!
Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Nagy port vert fel, hogy 1–0-s hazai vezetésnél félbeszakadt a Tiszalök–Rakamaz megyei másodosztályú mérkőzés, mert a nyolc fővel kezdő vendégcsapat létszáma alig nyolc perc elteltével – a szabályban előírt – hét fő alá csökkent.

Mindennek előzménye, hogy a patinás múltú rakamazi együttes megfelelő számban, tizenhárom futballistával – tehát két csereemberrel – érkezett a helyszínre, majd a meccskönyv beírásakor derült fény arra, hogy öt játékos igazolása eltűnt… A dokumentumok jelenleg is hiányoznak, vagyis gyaníthatóan nem véletlenül veszett nyomuk. Mindazonáltal az eset meglehetősen rossz fényben tünteti fel a Pannónia Zrt. csoportban szereplő csapatot, ami alighanem a történteknél is fájdalmasabban érinti a vezetőséget.
– Ahogy mindig, ezúttal is az ificsapat vitte a meccsre a teljes felszerelést, közte a felnőttek igazolásait is – közölte az események kapcsán Szász Simon, a rakamazi egyesület elnöke. – Amikor rádöbbentünk, hogy öt igazolás hiányzik, én visszajöttem Rakamazra, de nem találtam meg a papírokat, amik egyébként egész héten a megszokott helyükön voltak. Az öltözőhöz öt személynek van kulcsa, vádaskodni pedig nem akarok, egy viszont biztos: valaki szórakozott velünk, de mondhatnám azt is, lejáratott minket. Hogy ez mire volt jó, nem tudom… Nyilvánvaló, hogy nem teljesítettünk jól ősszel, hozzáteszem, a szombati kezdőben is nyolc tizenhét-húsz éves fiatal játszott volna, vannak céljaink, ne gondolja senki, hogy meghátrálunk. Januárban rendezzük sorainkat, folytatni fogjuk a bajnokságot!
Kattints a képre!