Kattints a képre!!

Nyilván nem a Vasas II. elleni összecsapáson áll vagy bukik a Sényő-Carnifex NB III-as együttesének sorsa, mindazonáltal akadnak a szezonnak olyan kulcspillanatai, amikor meg kell ragadni a lehetőséget.

A kék mezes sényői csapat nem tudta felülmúlni fővárosi ellenfelét Fotó: Fazekas Ármin

Nos, a tabellán továbbra is a tizennyolcadik, kiesőhelyen ragadt szabolcsiak elmulasztották az esélyt a felzárkózásra, hosszú idő után ismét a hazai közeg előnyét élvezve ikszeltek az ugyancsak rossz passzban lévő angyalföldi „fakóval”.

– Fontos mérkőzés volt számunkra, viszont ezt nem minden játékos érezte át – vélekedett Imrő László, a sényői edzőpáros tagja, aki Fiumei Viktorral közösen irányítja az együttest. – Annak a csapatnak, amely ezt megelőzően október 2-án játszott utoljára hazai pályán, majd zsinórban ötször idegenben, ráadásul egy olyan ellenféllel találkozik, melyik zsinórban négyszer vereséget szenvedett – nem a Vasas II.-t szeretném ezzel megsérteni –, csupán tényeket sorolom, ebből helyzeti előnyt kellene kovácsolni. Mi pedig ezt nem tudtuk megoldani. Talán az első félidőben több helyzetünk volt, ezeket azonban nem sikerült kihasználni. Fordulás után a vendégek hamar megfordították a találkozót: igazából nem estünk kétségbe, hiszen a hetvenedik percben egyenlítettünk. Az utolsó húsz percben többet vártam volna a csapattól, különösen, hogy a hétvégi mérkőzések eredményei alapján nagy lehetőséget engedtünk ki a kezünkből.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .