Kattints a képre!!

A szállító – című filmben Jason Statham kiglancolva és kigyúrva osztja kíméletlenül az igazságot. A civilben csomagküldő futárként dolgozó Zán Bence a meló mellett a futballpályán „fuvarozza” – a gólokat. Bár utóbbi „műfajt” nem hivatásszerűen űzi, a Gergelyiugornya középpályásának nem is ez az elsőrendű feladata, mármint a zöld gyepen.

Zán Bence (balról) és a gergelyiugornyai különítmény több tagja számára a vasárnapi meccs után a kártyaasztalnál folytatódott a „csata” Fotó: tudósítónktól

Mindenesetre a megyei másodosztályú csapat huszonhárom éves játékosa karrierje egyik legjobb, de mindenképpen legeredményesebb teljesítményét produkálta a Nyírerdő csoport legutóbbi fordulójában, midőn négyszer vette be a Nyírkarász kapuját. Egyébiránt a Fényeslitke elleni alakítását sikerült überelni, amiért nem kell sokat visszalapozni: az október 2-án játszott meccsen három gólt szerzett.

– Számomra, de úgy gondolom, mindenki így van vele, nagyon inspiráló, hogy barátok között, nagyon jó társaságban focizhatok – nyomatékosította Zán Bence, aki nem tévedt ismeretlen közegbe, elvégre korábban egy szezont már lehúzott ugornyai színekben, a nyáron pedig a szomszédból, a Vásárosnaménytól tért vissza. – Ennek nyilván köze van ahhoz, hogy élvezem a játékot, mondjuk, azon még magam is csodálkozom, hogy a gólok ennyire „jönnek”… Eddig két gól volt a legtöbb, amit egy meccsen lőttem, igaz, korábban jobbára védekező középpályásként játszottam, most viszont jobbszélsőt, leginkább pedig feljebb tolva, a center mögött kapok lehetőséget: anno az utánpótlásban ez volt a posztom, úgyhogy, annyira nem idegen tőlem. Amúgy teljesen mindegy, ki talál be, csak is a csapat érdeke számít. Szóval szeretek itt futballozni, mert kenyérre lehet itt kenni mindenkit!

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .