Kattints a képre!!

A megyei másodosztály Gémtech csoport tizenkettedik fordulójának mérkőzéseit rendezik hétvégén.

A nagydobosi csapat nem szeretne fejre állni hazai pályán, míg a fehér mezes Gyarmat idegenben igyekszik felülkerekedni ellenfelén Fotó: három határ hírei

Megyei II. osztály: Gémtech csoport, 12. forduló (kezdés: 13 óra)

Szombat

Sonkád (8.)–Ópályi (10.)

Homoki Endre, a Sonkád edzője: – Nagyon sok a sérültünk, de valahogy összerakjuk a csapatot és megpróbálunk győzni. Amúgy eddig az volt a módi, hogy itthon rendre kikaptunk az Ópályitól, ott meg nyertünk, szeretnénk ezt most helyre tenni.

Bartha Miklós, az Ópályi edzője: – Az elmúlt mérkőzésen mutatott játék Sonkádon nagyon kevés lesz – ez biztos. Bízom benne, hogy a játékosok fel tudnak nőni a feladathoz, és ponttal, pontokkal sikerül távozni.

Tisztaberek (7.)–Kocsord (4.)

Oroszi István, a Tiszakóród edzője: – Nehéz mérkőzésre számítunk, mert egy éremesélyes csapat érkezik hozzánk, de hazai pályán mindenképpen pontokat akarunk szerezni.

Disznós Gusztáv, a Kocsord edzője: – Nem sok babér szokott teremni a vendégcsapatoknak a tisztabereki katlanban, mi mégis azzal a céllal indulunk neki ennek a mérkőzésnek, hogy ponttal, pontokkal térünk haza.

Vasárnap

Őr (11.)–Encsencs (6.)

Szabó Attila, az Őr játékos-edzője: – Ismét otthon játszunk, számunkra szintén ismeretlen ellenféllel szemben. Amiről már beszéltünk, hogy átok ül rajtunk a gólszerzés tekintetében, reméljük, ez most megszakad és pontot szerzünk hazai pályán.

Bíró Zsolt, az Encsencs játékos-edzője: – A hazai csapatnak szüksége lenne a pontokra, de nekünk is legalább annyira. Mindenképpen nyerni szeretnénk.

Milota (12.)–Fehérgyarmat (5.)

Elek László, a Milota edzője: – Mondhatom, 2001 óta vagyok jelen a milotai futball életében, de nem emlékszem, hogy a Fehérgyarmat felnőtt csapata bármilyen mérkőzésen pályára lépett volna nálunk. Különböző célokért küzd mindkét csapat és egyértelmű, hogy a vendégek sokkal esélyesebbek, de azért hazai pályán eddig még  mindenkinek kemény ellenfél voltunk és csak nehezen tudtak legyőzni minket. Most is minden a csapat létszámától és minőségétől függ, sajnos, az utóbbi három meccsünkön tizenegy fővel tudtunk pályára lépni, ami erőnlétileg nagyon fárasztó. Ha sikerül nagyobb létszámban kiállni, akkor egy jó mérkőzéssel lezárhatjuk ezt a nagyon nehéz őszt.

Geletey Zoltán, a Fehérgyarmat edzője: – Az őszi zárómérkőzésünkön mindenképpen a három pont megszerzése a cél, de tudjuk, a Milota is jó eredménnyel szeretne búcsúzni az utolsó hazai meccsén.

Vámosoroszi (2.)–Nyírvasvári (3.)

Imre Zsolt, a Vámosoroszi edzője: – Az idei utolsó hazai mérkőzésünkön természetesen szeretnénk megőrizni a százszázalékos hazai mérlegünket. Értelemszerűen ezt nem adják ingyen, főleg nem egy ilyen jó formában lévő csapat ellen, amely ráadásul a harmadik helyen áll a tabellán. Maximális hozzáállásra és koncentrációra lesz szükség a sikerhez.

Paulik János, a Nyírvasvári edzője: – Hiányzik még egy nagy bravúr ebben az őszi szezonban. Mikor, ha nem most!?

Nagydobos (9.)–Szatmárcseke (11.)

Czine Máté, a Nagydobos edzője: – Sajnos, az elmúlt négy meccsen nagyon enerváltan és dekoncentráltan játszottunk. Legtöbb esetben egyéni hibákból kaptuk a gólokat, viszont a legutóbbi bajnokin már a mezőnyben jobbak voltunk, mint korábban és a helyzeteink is megvoltak. Egy olyan meccs következik, amelyen szeretnénk már végre újra megérezni milyen az, ha nyer a csapat. Tudom és látom is, hogy a srácok irtózatosan frusztráltak a negatív sorozat miatt, de valamikor ennek is meg kell szakadni. Dolgozni fogunk keményen az újabb győzelemért.

Szűcs István, a Szatmárcseke edzője: – Ha olyan akarással lépünk pályára, mint korábban a Nyírvasvári ellen, akkor talán lehet keresnivalónk, a hétvégén mutatott teljesítménnyel viszont nem fog babér teremni számunkra.

Szabadnapos: Csengersima

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .