Kattints a képre!!

Hadadi Krisztofer számára lőttek az őszi idénynek: a Nyírmeggyes huszonhárom éves középpályása részleges bokaszalag szakadás miatt elfelejtheti a futballt – néhány hétig.

Hadadi Krisztofer hetekig nem lesz bevethető Fotó: magánarchívum

Holott a megyei egyes csapat nincs egyszerű helyzetben, konkrétan jelenleg tizenötödik a tabellán, az előző fordulóban aratva első bajnoki győzelmét–- így pláne érzékeny veszteség a sérüléséig valamennyi mérkőzésen, kilenc alkalommal kezdőként bevetett játékos hiánya.

– Egy hónapja, a Csenger elleni meccs után megfájdult a jobb bokám, aztán teljesen elmúlt, edzettem, játszottam vele, úgy nézett ki, nem lesz gond – taglalta Hadadi Krisztofer. –  Az előző hét elején viszont ismét érezni kezdtem, másnap rá sem bírtam állni. Az elején, a faterral az élen mindenki azt hitte, csak hülyéskedek: két dokinál is jártunk és kiderült: nem csak részleges bokaszalag szakadásom van, emellett még vérömleny is keletkezett. Hat hetet alsó hangon ki kell hagyni, úgyhogy idén már aligha léphetek pályára. Köszönöm a meggyesieknek, hogy támogatnak, nem hagytak magamra, és persze remélem, azért némileg feljebb tudnak kapaszkodni az ősz végére.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .