Kattints a képre!!

Egy nudli, a botlábú haverokkal játszott meccsen is minimum egész este fizetnek a csapszéken annak, aki tizenkét gólt rámol be. Hát, még ha bajnoki meccsen sül el a lába az illetőnek.

Goján Ádám tizenkét gólt szerzett, emlékezetes teljesítményt produkálva Fotó: magánarchívum

Most tekintsünk el attól, hogy a megye három Szabolcs csoportban szereplő Ramocsaháza nem éppen a legacélosabb csapat, konkrétan sereghajtó, mindazonáltal Goján Ádám csak tette, amiért pályára küldték. Meglehetősen hatékonyan, a felnőtt bajnokságban először induló Filo SE tizennyolc éves középpályása tucatnyi gólt hintett – valamennyit akcióból! – a vasárnapi mérkőzésen, amelyen a hazai csapat 16-2-re porolta el a Ramocsaházát.

– Nem hittem volna, valahogy sikerült – konstatálta a történteket Goján Ádám, aki mindjárt a góllövőlista élére ugrott, momentán tizenhárom találatot jegyez az őszi idényben. – Készültünk a meccsre, tudtuk, hogy utolsó helyen áll az ellenfél, de hát mi meg újoncok vagyunk, annyira nem vagyunk tapasztaltak, hogy bárkivel szemben biztosra mehessünk. Amikor a második percben a második gólomat rúgtam, akkor beszéltük a fiúkkal, hogy nyomjuk meg, aztán meglátjuk, mire megyünk…  Ahogy zsinórban jöttek a gólok, akkor már tették is rám a labdát a többiek: egyébként játék közben nem számolgattam, szünetben kérdezem a sporit, hogy mennyinél járok – nyolcat mondott. A második félidőben kiharcoltam egy büntetőt, azt odaadtam a kapusunknak, mert szerette volna ő elvégezni, be is lőtte. Aztán még rúgtam négyet. Most mit mondjak? Nyilván helyén kezelem a dolgot, nem fogok elszállni magamtól, amúgy is könnyen lehet, soha többet nem lesz ilyen. Igen, most már reális esély van arra, hogy akár gólkirály legyek, ez mindenképpen motiválni fog, de mellette sulira is figyelni kell, májusban fogok érettségizni, úgyhogy az jelenleg előnyt élvez.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .