Kattints a képre!!
Mint köztudott, október 23-a nemzeti ünnep, ami idén vasárnapra esik. Ezen a napon a Sporttörvény és a Labdarúgás Versenyszabályzatának értelmében nem rendezhetnek bajnoki mérkőzést, így a következő hétvégén a megyei Igazgatóság által szervezett valamennyi találkozót 2022. október 22. szombatra írták ki, sőt az U16-os megyei bajnokságban nem is játszanak ezúttal.

Mindezen törekvések ellenére azonban a megye első-, illetve másodosztályú felnőtt és U19, valamint az NB-s és regionális utánpótlás mérkőzések nagy száma miatt nem tudnak elegendő számú játékvezetőt biztosítani az október 22-i mérkőzésekre.
Így az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság égisze alá tartozó megyei hármas bajnokságok közül, a Szabolcs, Nyírség és Rétköz csoport 9. fordulóját – ami eredetileg október 22-én lett volna – eltolták az őszi szezon végére, azaz 2022. november 12-13-i hétvégére.
A döntésről szóló részletes Versenybizottsági határozatot szeptember 20-án valamennyi érintett egyesület megkapta.
Kattints a képre!