Kattints a képre!!

Danku József hosszú pályafutása során először döntött el egy bajnoki mérkőzést, na, de ez aztán igazán nagyot szólt. A harmincnégy éves védekező középpályás az Újdombrád elleni megye kettes rangadó 86. percében préselte be azt a gólt, amivel a Gergelyiugornya behúzta a három pontot.

Danku József (sötét mezben, középen) itt még a saját portája előtt látta el védőfeladatát, majd a túloldalon is jeleskedve győztes gólt szerzett Fotó: három határ hírei

Szó se róla, a Nyírerdő csoport kétszeres címvédője megszenvedett ezért a hangos sikerért, amelyet az együttes talán legcsendesebb tagjának villanása eredményezett. Más kérdés, hogy sok ideje nem maradt örömködni a vasárnapi mérkőzés után…

– Nem is tudom, mikor rúgtam utoljára gólt: az előző idényben például egyet sem, igazából nem is ezért tartanak – csapott a húrok közé a jelentős játékos múlttal rendelkező Danku József. – Sőt, az én gólommal nem is dőlt el még soha meccs, úgyhogy most estem át a „tűzkeresztségen”. Hát, ezt is megértem. Pláne, hogy egy ilyen rangadón történt. Nagyon sokan gratuláltak, de én már rohantam is haza, mert menni kellett dolgozni. A kollégák is figyelték az eseményeket, kérdezték, hogy volt, mint volt, kitárgyaltuk az egészet. Azért nem ígérek hasonló kunsztokat, szerencsére a csapat nem szorul rá a góljaimra. Meglátjuk mi lesz a folytatásban, tesszük a dolgunkat, aztán reméljük a legjobbakat.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .