Kattints a képre!!

A megyei másodosztály Gémtech csoport nyolcadik fordulójának mérkőzéseit rendezik hétvégén.

Az éllovas simai csapatnak ismét kiemelkedő teljesítményre törekszik Szatmárcsekén, míg a Nyírvasvári a Fehérgyarmat ellen iparkodhat feljebb kapaszkodni Fotó: Kupeczné Czirják Ildikó

Megyei II. osztály: Gémtech csoport, 8. forduló (kezdés: 14 óra)

Vasárnap

Tisztaberek (9.)–Encsencs (5.)

Oroszi István, a Tisztaberek edzője: – Erős, hajtós ellenféllel találkozunk, ráadásul a hazai pálya előnye sokat nyom a latba. Egyelőre kérdéses a mérkőzés helyszíne, ezért háromesélyes a találkozó.

Bíró Zsolt, az Encsencs edzője: – Idegenben sehol nem könnyű, ráadásul a bereki csapat hazai pályán különösen erős ellenfél, de szeretnénk pontot, pontokat szerezni.

Milota (11.)–Őr (13.)

Elek László, a Milota edzője: – Továbbra is ezen az úton kell haladnunk, ugyanilyen szerényen és nagy akarással kell pályára lépnünk, bárki legyen az ellenfél. Minden egyes pontért, pontokért meg kell küzdenünk és ez a párharc sem lesz könnyebb, mint az eddigiek: senki se gondolja azt előre, hogy már zsebben a három pont.

Szabó Attila, az Őr játékos-edzője: – Nagyon készülünk a mérkőzésre, nem lehet kifogás, ezúttal győzni kell!

Vámosoroszi (2.)–Ópályi (12.)

Imre Zsolt, a Vámosoroszi játékos-edzője: – Nem szabad, hogy megtévesszen bennünket az Ópályi tabellán elfoglalt helyezése, hiszen az elmúlt hétvégén is pontot szerzett egy jó Nagydobos ellen. A helyzetkihasználásunk még mindig hagy kivetni valót maga után, ezen kellene javítanunk. A győzelem megszerzéséhez pedig maximális hozzáállás szükséges.

Bartha Miklós, az Ópályi játékos-edzője: – Egy olyan csapat otthonában játszunk, amely hazai pályán ritkán hibázik. Nem is tudom, hogy egyáltalán szereztünk-e ott valaha pontot, de bízom a csapatban, hogy legalább meg tudjuk szorongatni az Oroszit.

Nagydobos (4.)–Kocsord (3.)

Czine Máté, a Nagydobos edzője: – Hétvégén úgy kezdtem a nyilatkozatomat, hogy hihetetlen! Ez most már nem hihetetlen, hanem „ilyen nincs” kategória. Ez az őszi szezon nekünk nem igazán szerencsés: öt sérült játékosra nőtt a hiányzók száma, akik valamennyien meghatározó tagjai a csapatnak. Ettől függetlenül nem kifogást szeretnék keresni, javítani kell a hibáinkat és elhinni, hogy igenis képesek vagyunk megtartani az eredményt. A rangadó után egy újabb fontos mérkőzés következik, hibázni most sem szabad. Keményen alázatosan és kezdeményezően kell játszanunk, szeretnénk mindenképpen legalább a hazai jó sorozatot megtartani.

Disznós Gusztáv, a Kocsord edzője: – Eddigi vendégszereplésünk során a szimpatikus, kellemes, a hazai csapat gálájához asszisztáló ellenfél szerepében tetszelegtünk. Most egy nagyon jó együttes otthonában akarunk ezen változtatni, és ha tudásunkhoz méltóan, megfelelő hozzáállással, akarattal lépünk pályára, akkor győztesen zárhatjuk a szomszédvári rangadót.

Szatmárcseke (10.)–Csengersima (1.)

Szűcs István, a Szatmárcseke edzője: – Mint ahogy az előző héten is mondtam, ha rendesen ki tudunk állni, remélem, sikerül megrángatni az oroszlán bajszát.

Volkán Roland, a Csengersima játékos-edzője: – Hétvégén a Cseke ellen kizárólag a három pont megszerzésével leszek elégedett.

Nyírvasvári (6.)–Fehérgyarmat (7.)

Paulik János, a Nyírvasvári edzője: – Kezd kicsit tele lenni az a bizonyos… Tudtuk, hogy a szatmári részen kemény csaták várnak ránk vendégként, de hogy a játékvezetők ezt ilyen szinten hagyják az csalódás. Tele gatyával, következetesség nélkül mérkőzést vezetni még az U13-ban sem javaslom. A legutóbbi meccsünk „termése” csuklótörés… Valahogy összedrótozzuk magunkat és igyekszünk jó eredményt elérni hazai pályán. Egy biztos, nem fogjuk olcsón adni a bőrünket!

Geletey Zoltán, a Fehérgyarmat edzője: – Az elmúlt hétvégén fájó vereséget szenvedtünk, amit mindenképpen szeretnénk kijavítani. Megint idegenben lépünk pályára, így nagyon nehéz mérkőzésre számítunk, de remélem, hogy a fiatalok végre felnőnek a feladathoz és vendégként is meg tudják mutatni, mennyit érnek.

Szabadnapos: Sonkád

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .