Kattints a képre!!

Biológiai csoda, netán kőből faragott test? Ki tudja… Gyüre Tamás bő két hete szenvedett elmozdulás nélküli bokatörést a Csenger elleni megye egyes bajnokin – ilyen is csak vele, a „tékozló” fiúval eshetett meg,

Gyüre Tamás segíteni akart, de nem egészen úgy alakult a visszatérés, ahogy szerette volna Fotó: Kulcsár Béla

A huszonegy éves csatár – aki kilenc góllal vezeti a vonatkozó listát – nem sokáig tűrte a fekvőgipszet, néhány napja edzésbe állt, szombaton pedig már játszott a Tarpával vívott hazai mérkőzésen (0–0). További csavar a történetben, hogy ismét felment benne a pumpa, a 83. percben törlesztésért kiállították…

– Nem bírok otthon megülni a fenekemen, segíteni akartam a csapatnak, hát ez most nem egészen jól sült el – magyarázta Gyüre Tamás a váratlanul gyors visszatérést. – Nem fájt a bokám, úgy gondolom, nincs törés, erre mondta valaki: ilyen gyorsan regenerálódó testet még nem látott… Nyilván kockázatot vállaltam, de utólag sem bánom, és szerencsére nem is volt probléma. A piros lap pedig… Elgurult a gyógyszer, a kiállítás jogos volt, viszont tudnék egyebet is mesélni ezzel kapcsolatban, de ez egyszer nem akarok megsérteni senkit…

Idevágó információ, hogy a mándokiak játékosa, Ari Attila megsérült a Tarpa elleni mérkőzésen: kifordult a bokája, amit begipszeltek.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .