Kattints a képre!!

A megyei másodosztály Pannónia Zrt. csoport hetedik fordulójának mérkőzéseit rendezik hétvégén.

A sötét mezes szakolyi csapat idegenben, a Tiszavasvári hazai pályán igyekszik elkerülni a botlást Fotó: szakoly se

Megyei II. osztály: Pannónia Zrt. csoport, 7. forduló (kezdés: 15 óra)

Szombat

Tiszavasvári (3.)–Rakamaz (12.)

Szabó Zoltán, a Tiszavasvári edzője: – Két nagy múltú klub játszik egymással, a tabellán elfoglalt helyezés csalóka lehet. Színvonalas mérkőzést várok, és mindenképpen itthon akarjuk tartani a három pontot. Jó felkészülést mindenkinek!

Madalina György, a Rakamaz edzője: – Négyszer kaptunk ki egy góllal, ennek okát a laikus is meg tudja állapítani. Attól függetlenül, hogy egy pontunk van, ezt nem úgy kell elképzelni, hogy kopaszodó, túlsúlyos emberek szaladgálnak a pályán és rúgják a labdát, amerre állnak. Úgy gondolom, legyőzni sem olyan könnyű bennünket, mert próbáljuk játszani a futballt, és ha javul a támadójátékunk, előbb-utóbb pontokat fogunk szerezni. Ezzel együtt a szombati meccsnek nem mi vagyunk az esélyesei.

Vasárnap

Kálmánháza (6.)–Szakoly (4.)

Kotricz Zoltán, a Kálmánháza játékos-edzője: – Nagy múltú csapat látogat hozzánk, még ha úgy is alakult, hogy az idei évben újonckent léptek be a bajnokságba. Az NB III-as időszak során én is játszottam a Szakolyban, így igazán jó lesz újra, ha csak ellenfélként is, de egy pályárá kifutni a hazaiakkal. Jól kezdték az idényt, mindenképp tiszteletre méltó, hogy hátrányból is képesek fordítani. Örülnék, ha erre a mérkőzésre már jobban kiegészülnénk, mert a múlt heti fiaskót itthon szeretnénk kijavítani.

Géczi Péter, a Szakoly edzője: – A kálmánházi csapat eddig a bajnokságban vegyes képet mutat magáról, remélem, hétvégén a gyengébbik formájuk jön. Igaz, Kotricz Zoli bárki ellen jól fel tudja készíteni a csapatát, ezért nehéz mérkőzésre számítok, de szeretnénk folytatni jó idegenbeli szereplésünket.

Kék (9.)–Levelek (10.)

Borza László, a Kék edzője: – Tipikus hatpontos mérkőzés, éppen ezért hazai pályán – bármilyen játékkal – be kell húzni, ami nagyon nehéz lesz.

Fabók István, a Levelek edzője: – A kótaji mérkőzés előtti társadalmi egyeztetés nem hozott konszenzust, sőt rendesen tökön szúrtuk magunkat, de engem biztosan. Tudom, egy kicsit túl van már a tűréshatáron, mert úgy tűnik, hogy nem nagyon tűrik. Van kicsi gond, de gondolkodom, tehát leszek. Rangadó következik, több szempontból is, mert itt most itt a lét a tét. Bízom, benne kiderül, hogy csak pillanatnyi zavar van az éterben. Vagy ne adj Isten, tartóshullám? Persze, itt elsősorban nem a frizurámra gondolok, bár tudom az ég kék, a fű meg ződ.

Geszteréd (13.)–Apagy (11.)

Horváth László, a Geszteréd edzője: – Az esélytelenek nyugalmával készülhetünk minden meccsre, így tesszük ezt a héten is.

Németh Attila, az Apagy játékos-edzője: – Nehéz bármit jósolni, egyszer megfordul, aztán megindulunk. Geszteréden nem egyszerű jól szerepelni, de az az opció most nem játszik, hogy kikapunk. Sőt, égető szükség van a pontokra.

Biri (5.)–Tiszalök (7.)

Dankó Zsolt, a Biri edzője: – A Tiszalök támadósora egy osztállyal feljebb is megállná a helyét, de lassan mi is alakulunk, ebből egy jó meccs is kisülhet.

Magyar Gergely, a Tiszalök játékos-edzője: – Biriben egy csapatnak sem egyszerű a dolga, azért mi megpróbáljuk…

Kótaj (1.)–Nyírlugos (8.)

Seregi Mihály, a Kótaj edzője: – Meglepően jól szerepel a Lugos, de nekünk mindig az a célunk, hogy hazai pályán jó játékkal kiszolgáljuk közönségünket – most is a győzelemre törekszünk.

Kavalecz Béla, a Nyírlugos edzője: – Az esélytelenek nyugalmával érkezünk, de mindent megteszünk, hogy megnehezítsük a hazaiak dolgát.

Szabadnapos: Nagykálló.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .