Kattints a képre!!

Ordas nagy túlzás lenne Illés Gábort tarpai specialistának titulálni, a tény ettől még igaz: a Csendes becenéven „futó” vásárosnaményi csatárnak valamiért nagyon fekszenek a beregi derbik.

Illés Gábornál jó helyen van a labda Fotó: magánarchívum

A húsz éves futballista a szombati megye egyes örökrangadón két gólt rámolt be a szomszédvárnak – nem a csúnyábbik fajtából, sőt! Az benne a pláne, hogy korábban is rúgott már győztes gólt az örökrangadón: a történet bukéját pedig az szolgáltatja, hogy a Namény ezúttal – finoman szólva – egyáltalán nem számított favoritnak. Olyannyira nem, hogy a Tarpa először bukott el hazai fellépést az őszi idényben, plusz az ötödik helyen táborozik, míg a vendégek tízedikek a tabellán.

– Ideje volt bizonyítani, mivel elég sok kritikát kaptam az utóbbi időben, ami természetesen jogos, hisz az előző szezont a csapat legeredményesebb játékosaként fejeztem be, így elvárják, hogy ebben a bajnokságban is hasonló teljesítményt nyújtsak – tartott önvizsgálatot Illés Gábor, aki az elmúlt évadban tizennégy gólt jegyzett, jelenleg pedig éppen annyit, amit a legutóbbi fordulóban szerzett. – Eddig adós maradtam ezzel, viszont nem csak én, mindenki úgy volt vele, ha most kikapunk, erősen el kell gondolkozni, na, így álltunk hozzá ehhez a meccshez. Túlragozni sem kell a témát, odatettük magunkat, és szerencsére végre jöttek a gólok, mert hát ugye, igazából ezek számítanak egy csatár esetében. Remélem átszakadt a gát, és azt is elmondanám: köszönjük a bennünket elkísérő szurkolók biztatását, emellett külön szeretném megköszönni polgármester úr támogatását!

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .