Kattints a képre!!
Siska Attilában van vér ott, ahol kell: a Vaja megyei másodosztályú csapatának edzője a nem egészen tizenhat éves Tóth Rolandot kezdőként vetette be a Gyulaháza elleni mérkőzősen. Mondjuk, a Nyírerdő csoportban jelenleg a második helyen nyomuló egyletnél van miből meríteni. A vajai ifi sorozatban nyeri a bajnokságokat, az U16-os legénység az előző kiírásban végzett az élen, szóval ráfeküdtek az utánpótlás gondozásra, legalábbis nem hagyja hidegen őket.

És már témánál is vagyunk, itt úszik a képbe Tóth Roland, a még vastagon tini középpályás először kapott lehetőséget a „nagyok” között, ahol hetven percet játszott – aligha utoljára.
– Hétközben szólt Siska Attila, hogy készüljek, mert játszani fogok a nagycsapatban vasárnap – vágott a közepébe Tóth Roland, akinek debütálása jól sült el, a Vaja 2-0-ra nyert. – Meglepődtem, nem is kicsit, napról napra jobban izgultam, amúgy éppen beteg voltam, suliba sem mentem, így el sem tudtam terelni a gondolataimat. Azt viszont nem sejtettem, hogy kezdő leszek, na amikor elhangzott a nevem az öltözőben, hu, nagyot néztem. Torkomban dobogott a szívem, de próbáltam a feladatra koncentrálni. A többiek biztattak, hogy ne majrézzak, nem lesz semmi gond. Az biztos, szoknom kell ezt a légkört, teljesen más, mint mondjuk egy ifimeccs: sokkal pörgősebb a játék, küzdeni kell, nincs megállás. Igyekeztem nem hibázni, úgy érzem, hogy nem okoztam csalódást, másoktól is ezt hallottam. Feldobott, hogy számítottak rám, erőt ad a folytatáshoz, hajtani fogok, hogy megragadjak a felnőttcsapatban.
Kattints a képre!