Kattints a képre!!

Meglepő hírről számolt be a hunfoci.hu: anyagi okok miatt a Balassagyarmat NB III-as együttese váratlanul visszalépett a folytatástól. Az előző idényben a Keleti-, a jelenlegi kiírásban a Közép csoportban szereplő együttes szombaton még a Magyar Kupa országos főtábla harmadik fordulójában a Vasas ellen játszott – alaposan megszorongatva az élvonalbeli klubot, amely 2-1-re nyert.

Lizák Bence (balról) – a jelek szerint – egyelőre csapat nélkül maradt… Fotó: tudósítónktól

A bajnokságban a nyolcadik helyen állt a Balassagyarmat, amelynek tagja Lizák Bence: a huszonöt éves középpályás 2021 nyarán igazolt a Sényő-Carnifextől a nógrádi egyesülethez. A „mi fiúnk” ősszel abszolút frontembere volt csapatának: valamennyi eddigi – szám szerint tíz – tétmeccsen bevetették, kilenc alkalommal kezdőként. A Közép csoportban rendezett összes bajnokit végigjátszotta, sőt már gólt is szerzett.

Az eleddig szintén a Balassagyarmatot erősítő Márton András korábban ugyancsak szerepelt a sényői együttesben.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .