Kattints a képre!!

Hétvégén rendezik a Magyar Kupa országos főtábla harmadik fordulójának mérkőzéseit. A küzdelemsorozatba immár bekapcsolódnak az élvonalbeli, illetve az NB II-es csapatok is, így a megyei színeket három együttes képviseli a folytatásban.

A mátészalkai öltözőben Kiss Tamás (középen) együttesének tagjai pályafutásuk egyik legjelentősebb mérkőzésére készülnek Fotó: szabolcsfociinfo

A selejtezőből feljutott, majd a főtáblán két ellenfelet – Ibrány, Hidasnémeti – búcsúztató megyei első osztályú Mátészalkai MTK a patinás múltú, élvonalbeli Újpestet fogadja. Noha a lila-fehérek nem remekelnek a bajnokságban, első győzelmüket éppen a legutóbbi, tízedik körben aratták, mindazonáltal a szatmári egylet tagjai számára alighanem teljes pályafutásuk meghatározó élménye lesz az összecsapás. A Kisvárda Master Good NB I-es együttese az NB III. Keleti csoportban listavezető BVSC vendégeként, míg a Nyíregyháza Spartacus NB II-es gárdája  a Hajdú-Bihar megyei első osztályban szereplő Monostorpályi otthonában lép pályára.

A továbbjutás valamennyi helyszínen egy mérkőzésen dől el.

Magyar Kupa: országos főtábla, 3. forduló (a 64 közé jutásért)

Szombat (kezdés: 13 óra)

Mátészalkai MTK (megyei I. o.)–Újpest (NB I.)

Kiss Tamás, a Mátészalka edzője: – Igazi futballünnep lesz Mátészalkán! Nem véletlen, hisz Magyarország egyik legnépszerűbb NB I-es klubját látjuk vendégül, ez nyilván hatalmas megtiszteltetés mindannyiunknak. Természetesen reálisan szemléljük a helyzetet, tudjuk, nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, de mint minden vérbeli sportember, a minél jobb eredmény elérése érdekében lépünk pályára. Ez a mérkőzés ajándék minden egyes játékos számára, de szeretném, ha megvillantanánk a ránk jellemző erényeket, megnehezítve az Újpest dolgát. Emellett, ami még nagyon fontos, felszabadult, teher nélküli, ugyanakkor önbizalom teli játékot remélek, és bízunk benne, hogy a szép számú közönség is élményként éli meg a meccset.

További mérkőzések: BVSC (NB III.)–Kisvárda Master Good (NB I.), 15 óra. Vasárnap: Monostorpályi (megyei I. o.)–Nyíregyháza Spartacus (NB II.), 15 óra

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .