Kattints a képre!!
Ahogy ígérte, Golyán Gergő, a Nyírerdő csoportban szereplő Záhony megyei másodosztályú csapatának szakosztályvezetője nem hagyta szó nélkül az Ajak elleni idegenbeli bajnokin (2–2) történteket.

– Lehet, hogy ritkán szólok, de most úgy érzem, meg kell tennem, mert igazságtalanság érte a csapatot – merült a részletekbe Golyán Gergő. – Mégpedig annak apropóján, hogy volt az az ominózus szabálytalanul elvégzett hazai szöglet, amit szóvá tettem a vasárnapi nyilatkozatban. Amint a játékvezetőt elkísérő asszisztensektől megtudtam, a mérkőzést vezető úriember jövőre talán már magasabb osztályban bontogathatja szárnyait… A meccs közben a hazaiak részéről nyolc szabálytalanság történt, ami nem ért nála lapot. Bizony isten, számoltam… A mi első szabálytalanságunkat követően azonnal villant a sárga, majd harminc másodperc elteltével a csatárunkat hátulról elgáncsoló védő szintén nem részesült semmilyen lapos büntetésben. Aztán annál a bizonyos szögletnél az ellenfél játékosát nem tudom vádolni, mert kellő csibészséggel tette le a labdát az alapvonalra, ami a sarokzászlótól szemmel láthatóan több, mint két méterre volt. Erre a lefújás után azt válaszolta a bíró: ő úgy látta, a labda szerinte megfelelő helyen volt…
Ha már mindenki ezt reklamálja…
– Na, most az én olvasatomban, ha azon oldalon nincs asszisztens, talán a játékvezetőnek illene közelebb menni és meggyőződni, hogy a labda valóban jó helyen van-e, ha már a vendégkispadról mindenki ezt reklamálja… „Természetesen” gólt kaptunk belőle, hab a tortán, hogy az eset következményeként begyűjtöttünk egy piros lapot is. A kiállítás jogosságát nem vitatom, amennyiben valóban elhangzott az a mondat… Egyébként a szenvedő alany a végén a sporitól személyesen elnézést kért! Viszont arra kérem a játékvezetőt, ne csak a hallószerve legyen ilyen kifinomult, hanem a látó is! Véleményem szerint a játékvezetőnek a kezdés előtt jó lenne tájékozódni arról, hogy az illető talán nem csak játékos, más tisztséget is betölt az egyesületnél! Ilyenkor, persze jönnek a közhelyek, hogy kilencven percünk volt a győzelemre, nem szenvedtünk vereséget, de az észrevételeimet akkor is szóvá tenném, ha nyertünk volna.
Kattints a képre!