Kattints a képre!!

Egy jó tesitanár – nevezetesen Szabó Mihály – nem csak a szekrényugrás, vagy éppen a kötélmászás „rejtelmeibe” avatja be a nebulókat, arról is mesélhet: miként kell győztes gólt berámolni a hétvégi bajnokin.

Szabó Mihály csibészes mosolya három pontot érő góllal párosult Fotó: magánarchívum

A Záhony harminchat esztendős támadója döntötte el a Nyírerdő csoportban rendezett Pátroha elleni megye kettes mérkőzést (2–1), amely némi pikantériát is tartalmazott. Gombkötő Sándor az előző szezonban a határ mentiek játékos-edzőjeként ténykedett, vállvetve testvérével, Zoltánnal, mígnem a nyáron a Pátrohához szegődtek.

– Volt benne presztízs, hisz ez valamennyire szomszédvári rangadó, és persze Gombötő Sanyiék miatt is, de nekünk egyébként is mutatni kellett valamit – elmélkedett Szabó Mihály, aki nem kezdő a szakmában, többek közt anno az NB II-es Baktalórántházában is focizott. – A nyitányt rendesen elrontottuk Gyulaházán, ahol benéztünk egy-két dolgot, nem megfelelő hozzáállással léptünk pályára. Most helyre tettük a dolgokat, nagybetűs csapatként játszottunk. Korábban rúgtam már győztes gólt, de mint mindig, ez is jól esett a lelkemnek, főleg a múlt heti gyenge játék után, mert ott én sem remekeltem. Ha minden mérkőzésen ilyen mentalitással megyünk ki a pályára, a mezőny első felében végezhetünk, ellenkező esetben érhetnek minket kellemetlen meglepetések. Mondjuk én szeretek Záhonyban futballozni: baráti társaság a miénk, jó labdarúgókkal és emberekkel, ha bemész az öltözőbe ezt azonnal megtapasztalod.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .