Kattints a képre!!

A Magyar Kupa országos főtábla második fordulójában a Mátészalkai MTK hazai pályán fogadta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei első osztályban szereplő Hidasnémetit.

A szalkaiak kétszer bevették a borsdi kaput – továbbjutottak Fotó: tudósítónktól

Az előző szezon végén az NB III-ból kizuhanó vendégek az elnyűhetetlen Menuogong George vagy éppenséggel az ugyancsak élvonalbeli múlttal büszkélkedhető Takács Péter villanásaira alapozhattak. A hőség dacára jó iramban gyűrték egymást a felek az első félidőben, amelynek utolsó pillanataiban – piros lap miatt – megfogyatkozott a Hidasnémeti. Mindezt hamar, mindjárt a szünet után kihasználták a szatmáriak, majd kétszer is csak kapusbravúr mentette meg a borsodiakat, hogy végképp megpecsételődjön sorsuk. Ami késik nem múlik, a hajrában a csereként beállt Drabik Milán növelte az előnyt, egyben biztosítva a Szalka helyét a harmadik kupakörben.

A továbbjutás egy mérkőzésen dőlt el. Az Újfehértó–Tiszafüred mérkőzést vasárnap rendezik – Tégláson.

Magyar Kupa: országos főtábla, 2. forduló

Mátészalkai MTK (megyei I. o.)–Hidasnémeti (megyei I. o.) 2–0  (0–0)

Mátészalka, 237 néző, v.: Szabó P. Mátészalka: Budaházi M. – Huszti P. (Paragh M.), Sárosi M. (Drabik M.), Csáki J., Gergely M. (Szántó Z.), Magyari M., Bodó L., Gergely B. (Hevele M.), Budaházi L., Fejes J., Szokolai M. (Lyáh A.). Edző: Kiss Tamás. Hidasnémeti: Málik M. – Martonak (Bucsák Sz.), Illés R., Molnár P., Menougong (Jánó R.), Hirjak, Moroziuk (Tóth G.), Hólló P., Tucsa, Ambrus Zs., Takács P. Edző: Török András. Gól: Sárosi M., Drabik M. Kiállítva: Hirjak.

Kiss Tamás: – Óriási gratuláció jár a csapatnak! Nagyon jól felkészített együttessel találtuk szembe magunkat, amely ellen az első fékidőben is megvoltak a lehetőségeink, de ezt még nem tudtuk érvényesíteni. A kiállítás nyilván befolyásolta a végkimenetelt, de a srácok érdemeiből ez semmit nem von le, büszkék vagyunk rájuk! Ezzel a győzelemmel szeretnék sok boldog születésnapot kívánni Bákonyi György szakmai igazgatónak!

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .