Kattints a képre!!
Derült égből villámcsapás. Három nappal a megyei másodosztály Gémtech csoport rajtja előtt a Nyírcsaholy hivatalosan tudatta: megszűnik a szervezett futball a településen!

Mindez nem kevesebbet jelent, minthogy a csapat nem indul el a bajnokságban, holott hosszú ideje meghatározó erőnek számított. Sőt, korábban a megyei „élvonalban” is szép sikereket ért el. Egyáltalán évtizedek óta jegyezték a csaholyi focit. Az események a hét közepén gyorsultak fel, mindazonáltal – bár a kívülállók ebből keveset, szinte semmit nem észlelhettek – a problémák jóval hamarabb jelentkeztek. Zsatku Attila egyesületi elnök pedig már júniusban felajánlotta lemondását, aki szerdán kora este az Igazgatóságnak küldött alábbi közleményben jelentette be a visszalépést.
„A nyírcsaholyi futball körül kialakult helyzet miatt kénytelenek vagyunk a bajnokságtól minden nevezett csapatunkat visszaléptetni. Már az elmúlt bajnokságban hiányosságok voltak a pályagondnoksággal, valamint a szertárral és a rendezéssel is. Az utóbbi időszakban magunkra lettünk hagyva, nem kaptuk meg a kellő fizikai támogatást. Egész nyáron azon dolgoztunk a kollégáimmal, hogy az új bajnokság kezdetére megoldódjanak a problémák, közgyűlés elé vittük az ügyet júniusban, ígéreteket kaptunk, de a helyzet nemhogy javult volna, még rosszabb lett. Saját erőnkből munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudjuk ellátni a pályagondnoki és más a mérkőzések megrendezéséhez szükséges feladatokat, de az önkormányzat sem tudott segíteni. A mai napig volt a határidő, nem sikerült megfelelő felelős személyeket találni a pozicióra és így nem látom biztosítottnak a meccsek megrendezését egy elhanyagolt, szebb napokat látott pályán. A lemondásomat többször felajánlottam, úgy, hogy továbbra is segítek a folytatást tekintve, de a szándékát az elnöki pozíció betöltésére ez idáig senki nem jelezte. A mai napon úgy határozott a vezetőség, hogy nem kezdjük el a 2022-23-as bajnokságot! Kérjük döntésünk elfogadását és megértésüket a bajnokság többi csapatától, valamint a játékosainktól, szurkolóinktól,ebben a helyzetben tovább nem tudjuk folytatni.”
Kattints a képre!